Diplomata útlevél hiánya miatt kaphattunk ki 6-0-ra a szovjetektől
Napra pontosan 34 évvel ezelőtt, 1986. június másodikán játszotta a magyar labdarúgó válogatott az emlékezetes 0-6-os mérkőzést a szovjetek ellen, a mexikói világbajnokságon, Irapuatóban. Ez volt a híres „tésztás” meccs, legalábbis, így ment át a köztudatba, merthogy állítólag azért nem tudtak rendesen mozogni a mieink, mert a mérkőzés előtt sok tésztát ettek. Azóta persze kiderült, hogy szó sem volt tésztáról, csak az egyik játékos mondta ezt a meccs után az újságíróknak, hátha békén hagyják a csapatot az érdeklődő sajtómunkások.
A meccset Szegeden néztem, akkor alig három hónapos fiam, és a feleségem társaságában. Miután a bíró a sípjába fújt, vártam egy percet, majd elindultam a konyhába sörért, de még ki sem értem, a feleségem már szólt: gól!
Persze, nem mi rúgtuk. Visszarohantam, megnéztem az ismétlést, majd újra a hűtőszekrény fel vettem az irányt. Ám ezúttal sem tudtam hozzájutni a sörhöz, mert bent a szobában ismét megszólalt a feleségem hangja: gól!
Ezt sem mi rúgtuk.
Ekkor feladtam a próbálkozást, megkértem a feleségem, úgyis látott már két gólt, mostantól hozza be ő a söröket. Így is lett. A hátralévő időben kaptunk még négyet, a megivott sörök számára nem emlékszem.
A 0-6 rejtélye azóta sem oldódott meg, és most már valószínűleg soha sem derül ki, hogy miért kapott az akkoriban tényleg jónak számító magyar válogatott hat gólt a szovjetektől. A tisztánlátást nem segíti, hogy az egypártrendszer idején, volt egy legenda, miszerint nekünk, magyaroknak, muszáj „lefeküdnünk” a szovjeteknek, vagyis, még a futballpályán sem győzhetünk ellenük. Ám ez inkább volt magyarázkodás, mint magyarázat, amiért tényleg ritkán sikerült felülmúlnunk őket. 1986-ban pedig már tényleg nem olyan idők jártak, amikor, ha tudunk, ne győzhettünk volna szovjet válogatott ellen. Hat góllal kikapni pedig, még a legdurvább években sem volt kötelező. A moszkvai elvtársak nem voltak nagyon követelődzők, akkor sem volt semmilyen retorzió, ha a csapatuk csak egy-két góllal nyert a mieink ellen.
Sokféle okát találták meg az okosok a katasztrofális vereségnek. A már említett tésztaevés mellett, többen arra gyanakodtak, hogy a magyar válogatott rosszul doppingolt és elhibázták az időzítést. Persze, erre sincs semmi bizonyíték. Egy dolog azonban biztos, és erre még senki sem gondolt. A magyar válogatott akkori csapatkapitányának, Nagy Antalnak, biztosan nem volt diplomata útlevele, mint a mai nemzeti tizenegy vezérének, a Szijjártó Péter külügyminiszter társaságában zártkapus meccsen maszk nélkül domborító Dzsudzsák Balázsnak.
Talán ezen a vonalon is érdemes volna elindulni. Ha az akkori aranylábúaknak, akik a maiaknál nagyságrendekkel jobbak voltak Dzsudzsákéknál, lett volna diplomata útlevelük, most nem mi, hanem a szovjetek szomorkodnának az irapuatói mérkőzés évfordulóján.
