Dobrev-Márki-Zay: lesz-e közös színpad?
Nem gondoltuk, hogy ez lesz, pedig számíthattunk volna rá. Az előválasztás első fordulója után azt hittük, békés lesz az egész folyamat, talán túl békés is. A jelöltek udvariasak voltak, egy-egy odaszúrás, egy provokáció ugyan el-elhangzott, de alapvetően mégis mindenki vigyázott a másikra. És akkor a jobboldali sajtó, de a független elemzők is hiányolták a valódi vitát; az előbbi színjátéknak nevezte a miniszterelnök-jelöltek szereplését, az utóbbi pedig inkább fanyalgott. Fanyalgott, hogy ebből nem alakul ki tiszta kép, nem tudhatjuk, ki mit gondol, miben különbözik a másiktól.
Volt is a kritikákban valami – most felejtsük el a Fidesz-pártközpont kötelező kommunikációs paneljeit, vagy éppen Deák Dániel okoskodó magyarázatait –; egy versenytől igazi küzdelmet vár a közönség. Mondhatnám, némi pankrációt, hogy aztán kifogásolja a pankrátorok stílusát. Nos, a választás második fordulója elhozta a cirkuszt. Kiváltképp Márki-Zay berobbanása a legjobb három közé, hozta el az új színt, amely szín még erősebb kontúrokat rajzolt Karácsony Gergely váratlan visszalépése után. A harc párviadallá vált, a szó jó és rossz értelmében egyaránt. Nyugodtan állíthatjuk: kettészakadt a társadalom, Dobrev és Márki-Zay harca igazi párviadallá vált, a középen állók teljes dilemmájával. Batka Zoltán kollégám Facebook-posztját tudom idézni; félóránként váltott, a szerint, hogy ki volt durvább, honnan érkezett nagyobb sértés. (Természetesen a vétlen mellé állva.) Mondhatjuk: az előválasztás ténye immár csaknem mindenkit utolért; pont az ellenkezője történt, mint amit a Fidesz szeretett volna elérni. (Például azzal a hírblokáddal, ahogy az állami média kezelte a folyamatot.) A hangulat, sajnos, túl is csordult azon a bizonyos poháron, főként a párt nélküli Márki-Zay váltott túl éles hangnemre. Hazaárulózása túllépte az ingerküszöböt, és hiába a viszonylagos bocsánatkérés, éles választ váltott ki Dobrev Klárából.
Ezt akartuk? Nyilván nem. De a langyos vitát sem. Mindkét szélsőség messze áll az ízlésünktől, ráadásul azt reméltük, hogy vitakultúrából leckét adunk a kormányoldalnak. És ha még sikerül visszatérnünk az érted haragszom nem ellened stílusába, azaz abba az irányba, ahol a vetélytársak bátran odapörkölnek a másiknak, de semmiképp nem sértik meg, ha nem a másik rossz mondatait visszhangozzák, akkor gyorsan túl is léphetünk a rossz napokon. Arra koncentráljunk, ami ebben a versenyben szép volt és szép lehet: soha nem látott valódi küzdelem a választókért, és soha nem látott beavatása a szavazóknak a politika jövőjébe. Ha ezzel a tudattal állnak oda szerdán az RTL kamerái elé a jelöltek, és tényleg csak meggyőzni és nem legyőzni akarják a másikat – értsd: a választókat –, valamint a hátralévő néhány nap is ebben a szellemben folytatódik, akkor van esély arra, hogy jövő hétfőtől újra együtt mozogjon a rezsimet leváltani akaró összes párt, civil szervezet. Ellenkező esetben épp a fordítottja fog történni annak, ami az előválasztás célja volt; szétzilálja az ellenzéket, megöli az összefogást és vele a reményt, hogy 2022 áprilisa után magunk mögött hagyhatjuk ezt a demokrácia-romboló autoriter hatalmat, az Orbán-rezsimet. A tét ugyanis sokkal nagyobb annál, mintsem, hogy ki lesz majd a hosszú menetelés végén az ellenzéki oldal miniszterelnök-jelöltje. És a tét nem csupán az, hogy túljutunk-e ezen a szörnyű korszakon, a tét az is, hogy mi lesz velünk egy áprilisi vereség esetén. Megmondom: újabb évtizedre betonozzuk be az Orbán-rendszert. És azt már az olvasó fantáziájára bízom – a pártok úgyis szétesnek –, hogy azt mire fogja felhasználni a kormánypárt Vezére.
