"Domokos László az élre tört a "kedves vezető" kegyeiért folytatott versenyben"

HírKlikk 2019. március 26. 15:27 2019. márc. 26. 15:27

A Jobbik szerint Domokos László az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökeként pártcélokat szolgál.

Az ÁSZ elnökét zavarja a szabad véleménynyilvánítás, ezért jogállamban alkalmatlan volna posztjára, pártállamban viszont tökéletes - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik szóvivője, aki szerint "pártállami időket élünk".

Hangsúlyozta, akárhogyan korlátozzák is jogaikat, "azokkal az eszközökkel, amiket a Fidesz meghagy", élni fognak. Szerinte Domokos László az élre tört a "kedves vezető" kegyeiért folytatott versenyben, amikor az ÁSZ székháza előtt demonstráló, az épületre matricákat ragasztó parlamenti képviselők elleni eljárásra kérte Kövér László házelnököt.

Jakab Péter hangsúlyozta: a számvevőszék úgy büntette meg a Jobbikot, hogy előtte át sem vették az ártatlanságukat bizonyító dokumentumokat, idén pedig azok valódiságát megkérdőjelezve jártak el ügyükben. Azt mondta, a demonstráció arról szólt, hogy "a Fidesz az Állami Számvevőszéket felhasználva próbál leszámolni az ellenzéki pártokkal, jellemzően az egymilliárd forintra büntetett Jobbikkal".

Kiemelte: az ÁSZ döntéseivel szemben nincsen helye jogorvoslatnak, ugyanakkor ezzel "ki lehet véreztetni akár Magyarország legerősebb ellenzéki pártját is, ezzel befolyásolni lehet akarva-akaratlanul a választások eredményét is". 

Amikor a Jobbik évekkel ezelőtti frakcióüléséről a napokban kiszivárgott hangfelvételről kérdezték, Jakab Péter úgy válaszolt, egyelőre azon nem tudja túltenni magát, hogy Pócs János személyében ül a magyar parlamentben olyan képviselő, aki "egészen megdöbbentő módon talán még ma is komolyan gondolja azt, hogy cigány származású embereket be lehet tenni egy kazánba", megégetéssel fenyegetve őket.

Szerinte mindez "nagyon rossz történelmi időket idéz". Jakab Péter kifogásolta, hogy a Fidesz-frakció mindeddig nem szólította fel mandátuma visszaadására a politikust, holott "aki ezzel az emberrel közösséget vállal", az bűnrészes.

Forrás: MTI/Hírklikk