Döntött a Kúria, lehet népszavazás a Római-parti gátról

HírKlikk 2018. szeptember 18. 17:04 2018. szept. 18. 17:04

A Kúria szerint lehet népszavazást tartani arról, hogy ne közvetlenül a folyóparton, hanem beljebb, a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon valósuljon-e meg a Római-parti árvízvédelem.

A bíróság kedden helybenhagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, amely hitelesítette az erre vonatkozó népszavazási kezdeményezést.

Az FVB augusztus 13-án hitelesítette azt a népszavazási kérdést, amely úgy szól:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a Csillaghegyi öblözet római-parti szakaszának árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon valósuljon meg?".

Az FVB megállapította, hogy a kérdés a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozik, nem ütközik tiltott tárgykörbe és megfelel az egyértelműség követelményének.

Az FVB döntését a Kúria előtt megtámadták, arra hivatkozva, hogy a nyomvonal kijelölését magasabb szintű jogszabályok befolyásolják, valamint, hogy a fővárosi választópolgároknak a szükséges műszaki, árvízvédelmi ismeretek hiányában kellene döntést hozniuk.

A Kúria azonban kedden hozott végzésében a hitelesítő határozatot helybenhagyta. A legmagasabb bírói fórum egyetértett a kérelmezővel abban, hogy az árvízvédelmi létesítmény elhelyezése részben szakkérdés, a felmerült műszaki megoldások közötti választás érdemi következményeinek megítéléshez bizonyos szakmai, műszaki ismeretek szükségesek, amelyek nélkül a választópolgárok nem feltétlenül tudnak felelős döntést hozni.

Hozzátette azonban, hogy sem az alaptörvény, sem a népszavazásokról szóló törvény nem tekinti tiltott népszavazási tárgykörnek a szakmai kérdéseket. A bíróságnak ezért egyedileg kell megítélnie, hogy az adott szakmai kérdés közvetlen hatalomgyakorlás útján való eldöntésére van-e törvényes lehetőség.