Dorosz szerint a Fidesznek már az önkormányzatok kirablása sem elég

HírKlikk 2020. július 1. 16:35 2020. júl. 1. 16:35

Az önkormányzatok helyzetét tovább nehezítheti, hogy az iparűzési adó szabályainak negatív változtatása után, már a kármentést sem engedi a kormány.

Dorosz Dávid, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese a Hírklikk kérdésére úgy vélekedett, hogy „ez az önkormányzatok kirablásának és jogfosztásának fideszes trendjébe illeszkedik. A kormány brutálisan megnövelte a ’szolidaritásinak’ csúfolt adót, amiből sajnos egyáltalán nem a rászorulókat támogatják, hanem Mészáros Lőrinc szállodafejlesztéseit. Elvették az idegenforgalmi adót, a kerületektől pedig elvették a gépjárműadót. Ezek mellett, különösen súlyos, amit az iparűzési adóval művelnek."

„Azt már tudtuk, hogy a kormány eltörli a cégeknek decemberi iparűzési adófeltöltési kötelezettségét” – tért rá a konkrét esetre a politikus, hozzátéve, hogy „ez a fővárosi önkormányzatnak például azt jelenti, hogy több tízmilliárd forintot féléves késéssel kapunk meg, hogy ellásuk a feladatainkat”.

„Eddig azzal hitegették az önkormányzatokat, hogy legalább erre külön engedély nélkül hitelt tudnak felvenni, most viszont ezt a lehetőséget sem adják meg. Így az önkormányzatok kifosztása után az átmeneti megoldást is megtagadják" – mondta a főpolgármester-helyettes. 

Forrás: Hírklikk