Dráma a Német Nagydíjon

HírKlikk 2018. július 22. 18:10 2018. júl. 22. 18:10

Az élen autózva csapódott a falba Vettel.

A 43. körben egy heves eső közelítette meg a hockenheimi pályát. A csapatok és a pilóták körökön keresztül nem tudták eldönteni, hogy feltegyék-e az autókra a nedves aszfaltra alkalmas gumikat. Akadt ugyan, aki megpróbálkozott vele, de úgy tűnt, hogy ez rossz döntés volt. 

Amikor pedig már mindenki arra számított, hogy száraz marad a pálya, hirtelen eleredt az eső, így szinte a mezőny minden tagja csúszkálni kezdett, és alig tudta a pályán tartani versenyautóját. 

Ennek esett áldozatául a vezető helyen autózó Vettel, aki elmért egy féktávot, és belecsúszott a gumifalba, így kénytelen volt feladni a küzdelmet.

A versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely mögött Hamilton, Bottas, Räikkönen volt az első három helyen körözők sorrendje.

A Safety Car az 58. kör kezdetén engedte útjára a mezőnyt, és az újra indításnál Bottas megtámadta Hamiltont, de megelőzni nem tudta, majd némiképp leszakadt csapattársa mögött. Később kiderült, hogy Bottast a Mercedes csapat rádión utasította arra, hogy tartsa a második pozíciót.

A hajrában Hamiltonnak sikerült megőriznie a vezetést, így azután, hogy két hete Vettel megnyerte a Brit Nagydíjat, ezúttal ő diadalmaskodott nagy riválisának hazai futamán.