Durva bírságot kapott a versenyhivataltól az egyik vezető online áruház

HírKlikk 2021. május 13. 05:30 2021. máj. 13. 05:30

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel; az eMAG elfogadta a döntést.

Az eMAG közleményben megerősítette a GVH-val kötött megállapodás tényét. Közölte, hogy kifizetik a kirótt bírságot, minden vásárlójuknak 3 ezer forint értékű kupont biztosítanak, továbbá a hazai kis- és középvállalkozások online értékesítési tevékenységét több mint 4 milliárd forint értékű programmal segítik.

A  GVH tájékoztatása szerint 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálták az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát. Megállapították, hogy akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

Az eljárás feltárta, hogy a vállalkozáscsoport a kampányok során nem alakított ki olyan belső szabályokat, amelyek biztosították volna, hogy „eredeti" árként a termék tényleges, jellemző ára jelenjen meg, az áthúzott árak korábban csak alkalomszerűen, nagyon rövid időre érvényesültek.

A GVH közleménye szerint a cégcsoport az eljárás során együttműködött a versenyhivatallal, és vállalta a jogsértés jóvátételét célzó intézkedéscsomag megvalósítását.

Ismertetik, hogy ennek keretében, az eMAG felhagy a megtévesztő akciókkal, átalakítja árképzési és árfeltüntetési gyakorlatát, az elmúlt 12 hónapban vásárló fogyasztókat egyenként 3000 forint értékű kuponkedvezményben részesíti, összesen legalább mintegy 1,08 milliárd forint értékben. A cégcsoport emellett nagyságrendileg 2,88 milliárd forint értékben vállalja, hogy elősegíti a magyar vállalkozások online kereskedelmi jelenlétét. Egyebek közt jutalék-csökkentéssel, oktatással, hirdetési felülettel és logisztikai szolgáltatásokkal támogatja majd partnereit.

A GVH a vállalások teljesítésének előírása mellett, 200 millió forint bírság megfizetésére is kötelezte a platform üzemeltetőit, a Dante International SA-t, illetve az Extreme Digital - eMAG Kft.-t, amelyek azt is vállalták, hogy nem támadják meg bíróságon a GVH döntését – közölte a hatóság.

Az eMAG az MTI-nek küldött közleményében közölte, hogy kifizeti a 2018-as Black Friday kapcsán kirótt bírságot.

Az eMAG álláspontja szerint a Black Friday akciók megszervezésénél mind az árazás, mind a készletezés vonatkozásában körültekintően járt el, nem tévesztette meg a fogyasztókat. Ugyanakkor az eljárás minden fél számára megnyugtató lezárása érdekében olyan megállapodást kötött a GVH-val, amely lehetővé teszi a vitás helyzet gyors lezárását, emellett pedig a magyarországi online kereskedelem fejlődését is elősegíti.

A webáruház kiemelte, vállalja, hogy leárazásai során egy adott termékre az adott árengedmény mértékének megállapítása során a viszonyítás alapjául mindig a megelőző 30 nap során alkalmazott legalacsonyabb árat veszi alapul, elejét véve a jövőbeni vitás helyzeteknek.

Az eMAG közölte, bruttó 3 ezer forint értékű kupont bocsát ki minden olyan ügyfele számára, aki az előző 12 hónapban az eMAG.hu-n bármilyen értékben vásárolt akár az eMAG-tól, akár egy Marketplace-partner kereskedőtől. A vásárlók fiókjaiban jóváírásra kerülő kupon hat hónapig lesz érvényes, és legalább 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén lehet majd beváltani.

Az eMAG Magyarország a következő három évben mintegy négymilliárd forint értékű befektetést valósít meg a magyarországi vállalkozások online értékesítési lehetőségeinek fejlesztése érdekében az eMAG Marketplace-en keresztül. Elindítják az Open Hungary programot, amelynek keretében a Marketplace-en korlátlan ideig 50 százalékos kedvezményt biztosítanak az eladások után minden olyan, Magyarországon működő vállalkozásnak, amelyek kis, közepes, vagy nagy gyártási sorozatban, vagy kézművesként nem élelmezési termékeket állítanak elő, és éves nettó árbevételük 100 millió forintnál alacsonyabb. E vállalkozások számára az eMAG Marketplace három éven keresztül 25 százalék kedvezményt nyújt a logisztikai szolgáltatásokra, továbbá a programban résztvevő, értékesítést végző nonprofit szervezetek jutalékát teljes mértékben elengedi – közölte a webáruház.

A tájékoztatás szerint az eMAG Magyarország Marketplace-én jelen lévő kereskedők feltölthetik meglévő ajánlataikat az eMAG román és a bolgár platformjaira is. A vállalat három éven keresztül minden hazai partner számára egymillió termékig ingyenesen lefordítja az áru adatlapjait bolgár és román nyelvekre, illetve ugyanennyi ideig biztosít ingyenes, helyi nyelven működő ügyfélszolgálati szolgáltatást a magyar partnereknek a két piacon. Az eMAG Magyarország a teljes szállítási folyamat megszervezésével, továbbá a Romániába irányuló értékesítések esetén integrált logisztikai szolgáltatás biztosításával segíti a két régiós ország piacára nyitni kívánó kereskedőket.

A magyar kkv-kat támogató programban az eMAG 81 új munkahelyet hoz létre Magyarországon, és elindítja az eMAG Fulfilment in Hungary programot, amelynek keretében legalább három éven keresztül lehetővé teszi a hazai Marketplace partnerek számára saját magyarországi raktárainak használatát, tárolási szolgáltatással, termékleltározással, megrendelés felvétellel, átvétellel, csomagolással, szállítással, visszaszállítással és ügyfélszolgálattal együtt – közölte az eMAG.

Forrás: MTI