Egész osztálynyi magyar srácot küldenek egy évre a szmogos diktatúrába

Csanádi Dávid 2019. december 6. 11:38 2019. dec. 6. 11:38

A Baross Imre Artistaképző Intézetből egy teljes osztályt küldenek Kínába tanulni – a Fővárosi Nagycirkusz honlapja szerint. Pedig éppen a minap írtuk meg, hogy a magyar cirkusz új és jó úton halad.


Egy éve folynak a tárgyalások arról, hogy egy osztálynyi magyar akrobata-növendék tanulhat majd Kínában. Tulajdonképpen üdvözölni kéne a hírt, hiszen a kínai cirkusz méltán világhírű, csak… Igen, van itt egy csak, méghozzá ronda nagy CSAK.

Csak az a baj, hogy Kínában diktatúra van, és ennek készülnek kitenni most egy csomó tehetséges művészt. Ó, igen, lehet ott tanulni, fejlődni, és – mintegy mellesleg – belefulladni a szmogba, mert a kínai főváros levegője köztudottan egészségtelenebb még a bútorlappal-műanyaggal fűtött hátsó-borsodi falvakénál is.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos (jó hosszú titulus, spanyol nemesek is megirigyelhetnék) bizonyára éppen a szmogot és a diktatúrát nem vette észre Pekingben, ahol megtekintette „a Nemzeti Akrobata Iskola infrastrukturális körülményeit – az oktató helyiségektől az orvosi rendelőkig, a kollégiumtól az ebédlőkig – és úgy látja, hogy minden adott egy korszakalkotó álom megvalósítására: egy kínai osztály elindítására”.

Fekete egyébként is egészen az ötvenes éveket idézően végzi munkáját. Erről tanúskodik a fentebb is idézett cikk:

„…részt vett a január 8. és 13. között megrendezésre kerülő XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválra készülő artistaművészek próbáin. A véleményét kikérve, az instrukciói alapján alakítják át a három világszámot, amelyből kettő már nemzetközi szinten is bizonyított.”

Értik, ugye? Az államtitkár instrukciói alapján! Hiába, Pelikán elvtárs, a nemzetközi helyzet fokozódik…