Egy félbehagyott hotellel is milliárdos bevételt termeltek Tiborczék

HírKlikk 2020. augusztus 3. 20:05 2020. aug. 3. 20:05

Jókor vették meg, majd adták el az épületet, így csak az engedélyekre és az őrzésre kellett költeniük.

Az átlátszó.hu arról számol be, hogy egyetlen sor téglát sem kellett leraknia Tiborcz István cégének, mégis milliárdos hasznot hozott számukra egy visegrádi, máig befejezetlen hotel-beruházás két év alatt, azzal, hogy 2019 márciusában eladták az ingatlant egy alapkezelőnek.

A lap emlékeztet az mfor.hu értesülésére, miszerint a visegrádi hegyoldalban évek óta félkészen, tájsebként álló hotelt tulajdonló cégből (HOTEL VSGRD Kft.) hatalmas osztalékot vett ki a tulajdonos Longoria Holding Zrt. A Longoria Holdingban pedig a Tiborcz Istvánhoz köthető BDPST Zrt a többségi, egy Lexan Holding Zrt. nevű cég pedig kisebbségi tulajdonos.

Az ügyről beszámoló Mfor a cégbírósági adatok alapján azt számolta ki, hogy a HOTEL VSGRD Kft-nek a félkész hotel értékesítéséből 3,65 milliárd forint bevétele lett, ami összesen 1,21 milliárd forint nyereséget eredményezett.

Az átlátszó.hu most pontos számokat szeretett volna kapni, ezért megkérdezték a Longoria többségi tulajdonosát, a BDPST Zrt-t, hogy a két év alatt, amíg a HOTEL VSGRD Kft-n keresztül a birtokolták az ingatlant, milyen változtatásokra került sor az épületben és a területen. 

A cég helyett a Goodwill Communications Tanácsadó Kft-től kaptak választ.

A kommunikációs cég elmondta, hogy a projekthez nemzetközi tanácsadók bevonásával, egy fejlesztési koncepció kidolgozásával és a szükséges engedélyek megszerzésével járultak hozzá. Nehezményezték az mfor.hu megfogalmazását az üggyel kapcsolatban, de nem tagadták, hogy a Hotel VSGRD Kft. a félkész szálloda értékesítése után 1.075.000 forint osztalékot fizetett ki a tulajdonos Longoria Holding Zrt. részére.