Egy náci karlendítés – és néma csend

Millei Ilona 2021. október 5. 06:39 2021. okt. 5. 06:39

Hétfőn kerestük a Demokratikus Koalíciót, egyetlen kérdést szerettünk volna feltenni nekik egy fotóval kapcsolatban. Azzal, amelyik tegnap bukkant elő, és amelyiken Farkas Péter Barnabás minden kétséget kizáróan náci karlendítéssel pózol egy holokauszt múzeumban. Sajnos nem kaptunk választ. Pedig bizonyos kérdésekre válaszolni nem csak tudni kell, de muszáj is.

Az ellenzéki pártok elfogadták, hogy az előválasztáson a DK támogatja a jobbikos Farkas Péter Barnabást, azután is, hogy az atv.hu szeptember 22-én nyilvánosságra hozott egy képet, amin 2018-ban ő látható náci karlendítésre hasonlító kézmozdulattal egy lengyelországi holokauszt múzeum előtt. Az ellenzéki pártok elfogadták az is, hogy Dobrev Klára megvédte Farkast azzal, hogy elhiszi neki, amit mondott, nevezetesen azt, hogy ő csak integetett a barátainak.

Most a Naphíre.hu birtokába került egy olyan fotó, ami megdönthetetlen bizonyíték, és amin száz százalékos bizonyossággal látszik, Farkas Péter Barnabás, Ózd alpolgármestere, aki az ellenzéki összefogás jelöltjeként indult Borsod-Abaúj-Zemplén 3. választókerületben nem integet, valóban náci karlendítéssel pózol a holokauszt múzeumban.

Az, hogy miként szerepelt az előválasztás első fordulójában, hogy nem jutott tovább, tehát nem ő fogja az ellenzéket képviselni, lehet kellemetlen a Jobbiknak és a DK-nak egyaránt. Bármilyen együttműködést valósít meg a DK a Jobbikkal. Lehet az is, hogy az előválasztás kapcsán, rendkívül sűrű a programja a Demokratikus Koalícióban mindenkinek, nem érnek rá. De, ahogy kezdtem, vannak kérdések, amikre válaszolni nem csak tudni kell, de muszáj is. Akkor is, ha sűrű a program, akkor is, ha ezer másféle dolog van. Vannak kérdések, amelyekre a DK-nak ereje kell  legyen válaszolni, bármilyen együttműködést is valósít meg a továbbiakban a Jobbikkal. 

Amikor megkerestük őket, semmi mást nem akartunk, csak azt az egyszerű választ szerettük volna hallani, hogy a DK elhatárolódik egy olyan embertől, aki náci karlendítéssel pózol egy holokauszt emlékhelyen.

Szerintünk csak az az egy mondat hiányzott, amelyben elmondják, ez már vállalhatatlan. De ezt ki kell mondani. Ahogy Karácsony Gergely tette azt sokkal kevesebb bizonyíték alapján, Tóth Csabával kapcsolatban.

Mert vannak kérdések, amikre válaszolni nem csak tudni kell, de muszáj is.