Egy szoboravatón esett neki a miniszter Dés Lászlónak

HírKlikk 2018. december 25. 10:54 2018. dec. 25. 10:54

Négy év után újra a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Dés László zeneszerző, előadóművész. Ennek apropóján adott interjút a 24.hu-nak, egy érdekes kéréssel kezdve a beszélgetést: politikával ne foglalkozzanak.

Dés László elmondta. hogy sok pályatársával ellentétben ő nem hallgat, rengetegszer elmondta már a véleményét a közéletről, de szeretne végre azzal foglalkozni, ami a dolga. Alapvetően muzsikusnak tartja magát, és inkább arról kellene vele beszélgetni, hogy művészként mit tesz le az asztalra.

„Persze ha állandóan mocskolják az embert, akkor belekényszerül a politizálásba - hangsúlyozta Dés, majd hozzátette:

"Amikor Soltész Miklós államtitkár a máriapócsi Mindszenty József-szobor avatásakor tartott beszédében – hangsúlyozom: egy szobor avatásán, teljes elmebaj! – azt mondja rólam, hogy nemzet- és kereszténygyűlölő vagyok, akkor mi mást tehetek, mint hogy reflektálok rá, írok egy cikket az ÉS-be.

De baromira utálom ezt a szerepkört, és rettenetesen bosszant”

- magyarázta meg Dés, hogy miért nem akar politikáról beszélgetni.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Forrás: Hírklikk