Egyhónapos gyorstalpaló után már hivatalos személyek az iskolaőrök

HírKlikk 2020. július 10. 14:10 2020. júl. 10. 14:10

180 000 nettó, plusz évi 200 000 cafeteria juttatásért, álláshirdetésben toboroznak iskolaőröket a rendőrségen.

Az egészségügy és a közmunka után, az élet egyre nagyobb területének militarizálását maga elé célul tűző kormány legújabb ötlete szeptembertől az iskolaőrök kivezénylése az állami oktatási intézményekbe. (Egyházi és magániskolákban nem lesznek iskolaőrök.) Munkáltatójuk a rendőrség lesz.

A toborzóplakát alapján, az iskolaőröket bruttó 220 ezres havi munkabérrel és évente bruttó 200 ezer forintos cafetéria ígéretével csábítanak. Az összeg már az augusztusi képzés idejére is járna.

Az edukációs smasszerkedéshez nagyobb fizetés jár, mint öt év egyetemi tanulás után egy kezdő pedagógusnak, és szinte akkora, mint egy ugyancsak egyetemet végzett iskolapszichológusé.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke felháborítónak tarja, hogy miközben havi bruttó 220 ezer forintos bért ígérnek egy havi tanfolyam elvégzése után az iskolaőröknek, a felsőoktatásban hat évet eltöltő iskolapszichológusokat a mögöttünk hagyott tanévben bruttó 210 ezer forintért foglalkoztatták, az ő bérük csak a júliustól megígért 10 százalékos bérpótlékkal együtt nő bruttó 230 ezer forintra. A kezdő pedagógusok alapbére bruttó 210 ezer forint, ez nem változik, ők is csak a tíz százalékos ágazati szakmai bérpótlékra jogosultak.

Szerinte nem az iskolaőri fizetéssel van a baj, a tanári pálya megbecsültségének hiánya tükröződik a fizetésekben – olvasható a szervezet honlapján.

Forrás: Hírklikk