Egyre több az idős közmunkás

HírKlikk 2019. december 9. 07:21 2019. dec. 9. 07:21

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portáljának december 4-én megjelent jelentéséből kiderül, egyre emelkedik a közmunkások átlagéletkora és mind nagyobb köztük a nők aránya. Míg 2016-ban csak 29 százalékuk volt 50 év feletti, addig idén nyáron már 37 és fél százalékuk, s míg három éve az így foglalkoztatottak kevesebb, mint fele volt nő, addig mára ez az arány megközelíti az 59 százalékot.

– Az önkormányzatok is érzékelik, hogy azok maradnak benne a közfoglalkoztatásban, akik megfelelő képzettség hiányában, nem tudnak elhelyezkedni még az építőiparban, vagy a hulladékgazdálkodás területén sem – mondta a Népszavának a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke. Schmidt Jenő azt tapasztalja, hogy a nyugdíjhoz közeledő asszonyok mindent elvállalnak, hogy bevételhez jussanak: házakhoz járnak takarítani, vendéglátóhelyeken mosogatnak, de ahol még erre sincs lehetőség, ott marad a közmunka az év egy részében.

Nagyvisnyó polgármestere a lapnak elmondta, hogy náluk van egy hatvanhét éves közmunkás asszony, aki elvileg már elérte a nyugdíjkorhatárt, de mivel az elmúlt évtizedekben nem dolgozott folyamatosan, így nincs meg a kellő biztosítási ideje. Neki épp a közmunka jelentette azt a kapaszkodót, amivel megszerezhette a jogosultságot, és februárban valóban nyugdíjba is mehet.

Molnár György, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársa szerint a nők arányának növekedése a közmunkások között, egyszerűen visszavezethető a tipikus magyar családmodellre, ahol az asszony megy a gyerekekért az óvodába, iskolába, ő vállalja a közmunkás létet, mert a rossz közlekedés miatt, nem tud más településen munkát vállalni. A közmunka helyben van, mellette menedzselhető a család – vázolta az átlagos asszonysorsot a szakember, hozzátéve, hogy később aztán ez a réteg bent ragad a rendszerben.

Krémer Balázs, a Debreceni Egyetem oktatója hangsúlyozta: a válságövezetek kistelepülésein, ahol semmi munka nincs, nem kiugró az idősebb nők aránya a közfoglalkoztatásban, de a nagyobb helyeken, ahol a fiatalabbak és képzettebbek kaphatnak más munkát is, jellemzően ez a kör marad benn a programokban.

Forrás: Népszava