Egyre többet szívnak a magyarok

HírKlikk 2019. július 24. 05:00 2019. júl. 24. 05:00

A dobozos cigaretta forgalma nagyobb ütemben nő, mint amennyivel a vágott dohányé csökken.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki statisztikájából az látszik, hogy míg a drága dobozos cigaretta forgalma nő, az olcsóbb, finomra vágott dohányé csökken – írja a Napi.hu. A portál szerint a kormány elvesztette az emberek leszoktatásáért vívott harcot, ha egyáltalán ez volt a célja a trafikrendszer átalakításának.

Korábban éppen ennek az ellenkezője volt megfigyelhető. Mind a válság után, mind pedig a trafikok megjelenése és a jövedékiadó-emelések hatására úgy tűnt, hogy a magyar fogyasztók átállnak a macerás, de olcsóbb töltésre. Most azonban, úgy tűnik, a dohányosok inkább a kényelmet, a dobozos cigarettát választják. A portál kiemeli: most június és tavaly július között 8,64 milliárd szál cigaretta került szabadforgalomba, amely összeget utoljára 2014 elején regisztrált a NAV. 

Az elmúlt évek mélypontját egyébként 2017 áprilisa jelentette, amikor 6,8 milliárd szálat rendeltek a trafikok. Ezzel együtt a cigaretta legfontosabb helyettesítő terméke, a finomra vágott dohány gördülő összege folyamatosan csökken. A június végével végződő évben 4,73 millió kilogramm került szabadforgalomba. A csúcsot 2016 augusztusa jelentette több mint 7 millió kilogrammal. A cikk szerint a dobozos cigaretta forgalma nagyobb ütemben nő, mint amennyivel a vágott dohányé csökken, vagyis többet dohányoznak az emberek.

A KSH negyedéves számai szerint is nő a dohányfogyasztás. A hivatal a kiadásokat közli, a legfrissebb adat első negyedéves, ez alapján 161,3 milliárd forintot hagytak ott a vásárlók a trafikokban az első három hónapban. Ez 11,7 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi 144,4 milliárd, ehhez pedig 10 százalékos átlagos drágulás társult.

Forrás: Napi.hu