Egyszeri extra juttatást adna a közmunkásoknak az Orbán-kormány

HírKlikk 2019. június 27. 09:33 2019. jún. 27. 09:33

Az erről szóló jogszabály-módosító javaslatot már ki is dolgozta a belügyi- és az igazságügyi tárca. Egységesen megkapnák az egy havi bér 90 százalékát, vagyis bruttó 73 377 forintot – tudta meg a hvg.hu.

A több mint 100 ezer közmunkásnak járó, összegében szinte 13. havi fizetéssel felérő juttatás 9 milliárd forintba kerülne az állami büdzséből, hivatalosan azzal indokolnák, hogy a közmunkások álláskeresését akarják támogatni.

Az ajándékpénzt valószínűleg az őszi önkormányzati választások időszakában fizetnék ki, ezért a közmunkás szakszervezet vezetője szerint ez egyszerű szavazatvásárlás.

A jelenlegi közmunkás bér 90 százalékával megegyező összegű juttatásról szóló kormányhatározati javaslatot Pintér Sándor belügyminiszter és Trócsányi László igazságügyi miniszter terjeszti a kormány elé – tudta meg a portál egy névtelenséget kérő, kormányhoz közeli forrásból.

A jelenlegi közfoglalkoztatási bérrel, vagyis havi bruttó 81 530 forinttal számolva ez bruttó 73 377 forintot jelentene mindenkinek, aki idén legalább 90 napig közmunkásként dolgozott.

Ezt egységesen minden, a feltételeknek megfelelő közmunkás megkapná, vagyis azonos összeget osztanának nekik.

Forrás: HVG