El a kezekkel az SZFE-től!

HírKlikk 2020. október 23. 05:30 2020. okt. 23. 05:30

Ritka szolidaritási hullám söpört végig a magyar közéleten a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai és tanárai mellett, akik intézményük autonómiájának csorbítása ellen tiltakoznak. A kormány ugyanis úgy döntött, hogy az egyetem kikerülve az állami fenntartásból, alapítványként működhet tovább, Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Kuratóriumát megfosztották a jogaitól, a diákokat meg sem hallgatták. Ami ma a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajlik, a civil kurázsi és a hatalmi arrogancia csatája. A kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több személy, világhírű művész, egyetemi oktató és hallgató, szakszervezet és szakmai szervezet csatlakozott. Összeállításunkban – bár nagy számuk miatt mindőjüket képtelenség bemutatni, a 444 segítségével – a legtöbbjüket most megmutatjuk.

Akik eddig kiálltak az SZFE demonstráló diákjai és tanárai mellett:

2020. szeptember 1.

MOME hallgatói önkormányzat, Színházi Dramaturgok Céhe, On the Spot, 160 író Nádas Pétertől Vámos Miklósig, KOMA Bázis, C8 Civilek Józsefvárosért, Roló FM

2020. szeptember 2.

A CEU szenátusa,  Oktatói Hálózat, Stádium 28 Kör, Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fóruma közösen, ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet oktatói, ELTE Szociológia Doktori Iskola hallgatói és oktatói, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, Vasas Szakszervezeti Szövetség, Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ), TASZ, Pintér Béla és Társulata, Átrium, Maszk Egyesület, Szeged, Stúdió K Színház, Trafó, ESZME – Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete, Revizor – A kritikai portál, Színház folyóirat, Lukács Archívum Nemzetközi Alapítvány, Placcc Fesztivál, Ernst Busch Hallgatói Önkormányzata, Berlin, még 150 író, köztük Bodor Ádám, Egressy Zoltán, Kukorelly Endre, Nádasdy Ádám, Tóth Krisztina, Visky András, Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában, Magyar Filmművészek Szövetségének elnöksége: Tarr Béla, Hermann Krisztina, Báron György, Kende János, Szomjas György, Prágai filmfőiskola hallgatói, AICA Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozat, Magyartanárok Egyesülete, Autonómia Alapítvány, Dés László és Koncz Zsuzsa. Az SZFE HÖK petícióját aláírta 14 ezer ember és a Hallgatói Szakszervezet.

2020. szeptember 3.

Deutsches Schauspielhaus, Hamburg, Christoph Marthaler, Helsinki Bizottság

Hodworks, TÁP Színház, Gólem Színház, Bánkitó Fesztivál, Kolorádó fesztivál

Trojka Színházi Társulás, Pécsi irodalomtudósok és nyelvészek, ELTE Néderlandisztika, ELTE Romanisztikai Intézet és az Egyetemközi Francia Központ oktatói, ELTE Angol–Amerikai Intézet, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatói, kutatói és munkatársai, Wesley János Lelkészképző Főiskola szenátusa, Táncművészek, Jogászok és joghallgatók, Filmkritikusok, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Nézőművészeti Kft, Orlai Produkciós Iroda, A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar jelenlegi és egykori hallgatói, Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete , A kaposvári harmadéves színészhallgatók, Mesebolt Bábszínház, Szombathely, Collective Dope, ETA Hoffmann Theater Bamberg, A bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem, Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete,Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakszervezeti tagsága, az Eszterházy Károly Egyetem Intézményi Szervezete, a Corvinus Szakszervezeti Bizottsága és sok száz hallgatója,  PTE BTK Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszék oktatói, Magyar Vegyipari, Energiapari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).

2020. szeptember 4.

58 magyar tudós és közéleti ember, köztük Jeszenszky Géza, Pálinkás József, Elek István, Körösényi András, Lányi András, Csaba László. Szabadkai Népszínház Magyar Társulat, Kerekasztal Színház, Bácskai Juli Pszichoszínháza, a Halász Péter- és Lábán Rudolf-díj kuratóriuma, Magyar Műfordítók Egyesülete, Anarchista Színház, The Qualitons együttes, Váróterem projekt, Kolozsvár, Bóbita Bábszínház dolgozói, Vad Fruttik zenekar, Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet installációja, Hochschule für Musik und Theater, Hamburg, Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete, a  debreceni Csokonai színészei.

2020. szeptember 5.

Galaxisok, Budai Komédiások, Rácskert és Kisüzem kocsmák, ELTE TáTK Szociális Munka Tanszék oktatói, Erdős Virág költő, Sziget Fesztivál, Spirita Társulat, Budaörsi Latinovits Színház, Artus Stúdió bedeszkázva, MU Színház, Thalia Theater Hamburg, győri Vaskakas Bábszínház, Magyar Film- és Videóvágók Egyesülete, továbbá hangmérnökök, Magyar Shakespeare Bizottság, OKJ-s színészképzések tanulói, tanárai, a PTE Művészeti Karának jelenlegi és egykori hallgatói, Stereo Akt, Zeneakadémia HÖK, Európai művészetoktatási szervezetek, Dunakeszi Radnóti Diákszínpad, Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék, Greenpeace, a komáromi Selye János Gimnázium diáksága, székesfehérvári színészek, Radnóti Színház, Szegedi Nemzeti Színház.

2020. szeptember 6.

Punnany Massif, Hosszúlépés, Amnesty, Madzag Filmegylet, a táncszakma 170 képviselője, Magyar Operatőrök Társasága, HANEM zenekar, Lumière Filmiskola, Momentán Társulat, Lehetőségek tere, Építész Szakkollégium, Jazzaj nCore, közművelődési és könyvtári szakemberek, budapesti non-profit művészeti helyek, Tacskó Találkozó, Szabad Terek hálózat, Ladyfest Budapest, a Politikatörténeti Intézet kutatói és munkatársai, Margaret Island zenekar, Miskolci Nemzeti Színház, Budapest Galéria munkatársai, az SZFE-n 2012 óta folyó „Docnomads” nemzetközi dokumentumfilm-rendezői mesterképzés 190 hallgatója  a világ 70 országából, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Vígszínház művészei, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szenátusának egyes tagjai, az Újvidéki Művészeti Akadémia sok tagja, a Magyar Látvány- Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának egyes tagjai, az Európai Filmakadémia nevében Wim Wenders és Mike Downey, Bread and Puppet Theater, Vermont USA, Deutsches Theater, Berlin, Maxim Gorki Theater, Berlin

2020. szeptember 7.

Az Y Konszept a bevételei 10 százalékát ajánlja fel a hallgatóknak, Európai Színházi Unió, Magyar Kamera Asszisztensek Csoportjának számos tagja, FilmFest Hamburg, 1001 fonal, Topi Dalmata Színházi Társulás, Siena, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatának tanárai, Peter Brook, Cate Blanchett és Helen Mirren, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék jelenlegi és egykori oktatói, hallgatói, munkatársai, Káva Eurodram európai színházi fordítási hálózat magyar bizottság, az ajkai Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Városmajori Szabadtéri Színpad, Werk X, Bécs, Szabad bisztró, Tanítanék Mozgalom, 30Y, Ókor folyóirat, hat ausztriai művészeti egyetem szenátusa, Narratíva Kollektíva, Eötvös Péter Alapítvány, Eötvös József Gimnázium több száz öregdiákja, ESZKA.

2020. szeptember 8.

Lovasi András, Szabó-Kimmel Tamás, Bibó István Szakkollégium, a LIFT Szakkollégium tagjai és a hallgatói, Pedagógusok Szakszervezete, az ELTE Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat, a Pécsi Egyetem filozófiaoktató, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész, látványtervező, fotográfus, festő-grafikus, média design valamint mozgókép szakos volt és jelenlegi hallgatóinak egy része, Rajk Szakkollégium, Német Dramaturgok Társasága, Akademie der Künste, DFFB Filmakadémia, Berlin, Schauspiel Hannover, Burgtheater, Bécs, Schauspielhaus Wien, Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium diákjai, Budapest Bábszínház, Budapest Bábszínház

2020. szeptember 9.

Belmondo zenekar, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Filmművészet, fotóművészet, média szakának volt hallgatói, ELTE TÓK Társadalomtudományi Tanszék, MUK - Bécsi Zene és Művészeti Magánegyetem, HubArt - Londoni Magyar Társulat, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatói, a Metropolitan Egyetem oktatói, köztük Kepes András, Medvigy Gábor, Vitray Tamás, Eötvös collegisták, Svung - Bécsi Magyar Színkör, Teatr Powszechny, Varsó, Stadttheater Ingolstadt, Schauspielhaus Zürich, Volksbühne Berlin, Dailes teātris, Lettország, Helsinki Művészeti Egyetem diáktanácsa, Finn Színészunió, Malmöi Színházi Egyetem hallgatói és munkatársai, a Német Filmakadémia és a Német Színházi Szövetség vezetői közösen , mitos21 Európai Színházi Hálózat , Cullberg svéd társulat.

2020. szeptember 10.

Emilia Romagna Teatro Fondazione, a potsdami Filmuniversität Babelsberg KONRAD WOLF szenátusa és diáktanácsa, osztrák művészeti magánegyetemek,Luzerner Theater, Satyajit Ray Film And Television Institute, Kalkutta, Stefan Żeromski Színház, Kielce, Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központ, Sigourney Weaver és több mint negyven másik angolszász filmes, FIA - International Federation of Actors, a Prágai Előadóművészeti Akadémia rektora, a Janáček Művészeti Akadémia (Brno) rektora, a kolozsvári BBTE Színház és Film Kara, Zágrábi Egyetem Drámai Művészeti Akadémia, Bajor Gizi Színészmúzeum.

Segítséget nyújtottak az SZFE-nek

2020. szeptember 14.

A Pedagógusok Szakszervezete korábban kiadott szolidaritási nyilatkozatán kívül, szájmaszkokkal, gumikesztyűkkel támogatta a hallgatókat.

Az FDSZ országos küldöttgyűlése támogatja az Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárainak az egyetemi autonómia védelmére, különösen az oktatás és kutatás szabadságának biztosítására, valamint a szenátus döntéshozói jogainak visszaállítására irányuló törekvéseit!

2020. szeptember 24.

Átadták az SZFE-seknek a 187 magyar művész által aláírt nyilatkozatot, más egyetemek diákjai is az SZFE épülete elé vonultak.

2020. október. 15.

Kiállnak az Színház- és Filmművészeti Egyetemért az ELTE BTK oktatói

„Ellenállásukat a szabadságukat és autonómiájukat korlátozó intézkedésekkel szemben messzemenően jogosnak tartjuk" – fogalmazzák meg levelükben.

Az aláírók között találjuk például Radnóti Sándort, Bán Zsófiát (akinek a mesekönyve épp a napokban lett a szélsőjobboldalon nemkívánatos kötet), Hammer Ferencet, Kovács András Bálintot.

A teljes névsort itt találja: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=127934192403219&id=106211634575475

Kilenc ország zenészei játszották el az SZFE himnuszát. A DengFeng Cultural Society nemzetközi művészek társulása zenés videóban üdvözli a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájáért folytatott küzdelmét.

Itt meghallgathatja a himnuszt:  https://propeller.hu/itthon/3586716-kilenc-orszag-zeneszei-jatszottak-el-szfe-uj-himnuszat

2020. október  16.

A Titkos Egyetem nevű Facebook csoport felhívást tett közzé reagálván arra, hogy Szarka Gábor elrendelte a Színház és Filmművészeti Egyetem ma este 6-ig történő kiürítését. A csoportban este fél hatra hívják az épület elé a színművészetisekkel szimpatizálókat, hogy kiálljanak mellettük. A csoport egyesíti azokat a diákokat az ország minden részéről, akik egyetértenek az SZFE diákjaival                      .

2020. október 17.

A fővárosi önkormányzat fölajánlott egy épületet az SZFE működésére .

Tarr Béla közleményben tiltakozott azért, hogy a filmjét felhasználják a Színház- és Filmművészeti Egyetem megszállására.  A Színház.online-on megjelent közleményben ezt írja: „Felháborított, hogy Novák Emil a Werckmeister Harmoniák operatőreként tünteti fel magát. Novák Emillel csak három napot forgattunk amiből sajnos csak egy jelenetet tudtunk használni az elkészült filmben. Menet közben világossá vált együttműködésünk lehetetlensége.

Ennek okait az Ő maradék méltóságának védelmében nem részletezném.

Ezúton szeretném világossá tenni, hogy a Werckmeister Harmóniák fő és meghatározó operatőre Medvigy Gábor volt. Ezt azért írtam le mert tiltakozom az ellen, hogy filmünket bármilyen vonatkozásban is felhasználják az SZFE megszállására.”

2020. október 18.

Vasárnap délután 15 órától néma tüntetést szerveztek az SZFE Vas utcai épületénél. A kiállás szervezője többek között Szalai Krisztina és Horgas Péter volt. A színművészetivel szolidáris művészek a diákoknak támogatásukat ajánlották fel, minden hallgató választhat két úgynevezett pótszülőt közülük, akik segítik őket. Ezen kívül átadtak egy 187 művész által aláírt támogatói nyilatkozatot is a hallgatóknak. A demonstrálók a szintén jelképes piros-fehér színű kordonszalaggal élőláncot alkottak a Vas utcai egyetemépületnél.

A Civil Közoktatási Platform (CKP) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is közleményben biztosította a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit és oktatóit támogatásukról és a szolidaritásukról. A CKP szerint ez a hatalom gyermekek százezreinek életét tette már tönkre az elmúlt tíz évben, a közoktatásban ellentmondást nem tűrő dúlásával. „Most egy katona kezd háborúba azok ellen a fiatalok ellen, akik nemet kiabálnak az agresszorként viselkedő hatalom képébe, akik ragaszkodnak a demokráciához, ragaszkodnak a jogaikhoz.”

A PDSZ közleményében kiemeli, ez nem csak az egyetem ügye, hanem mindannyiunké, mert kicsiben összefoglalja azt, ami az országban történik évek óta: „ez a hatalom intézményeket tesz tönkre, jogokat üresít ki.”

2020. október 19.

Hétfőn délelőtt neves művészek – többek között Alföldi Róbert, Hernádi Judit, Mácsai Pál, Ónodi Eszter – is kiálltak az Innovációs és Technológiai Minisztérium elé, hogy a támogatásukról biztosítsák a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen tiltakozó diákokat. Ők hétfő reggel az Innovációs-és Technológiai Minisztérium előtt olvasták fel az egyetemet támogatók leveleit.

Molnár Áron azt mondta: szerinte, ez Magyarország egyik legszebb szolidaritási pillanata volt, ahol a művészek vállalva, a pártpolitikától függetlenül egy egyetem autonómiájáért állnak ki. Bánsági Ildikó szerint semmi más nem kellene, csak hogy álljon vissza a régi rendszer. Véleménye szerint, ezek között a keretek között, tárgyalásokat követően, kellene nyitni és színesíteni az egyetemi palettát, amire szerinte is szükség lenne. „Ezt senki nem tagadja, csak nem lehet tankkal berúgni egy ajtót”.

Felolvasták többek között azt a levelet, amiben olyan világhírű színészek írtak, mint Cate Blanchett vagy Helen Mirren. Végül az emberek vastapssal jutalmazták a színészek több mint kétórás felolvasását. A végén a demonstráció szervezői azzal köszöntek el, hogy október 23-án, a Műegyetem előtti tüntetésen találkoznak legközelebb.

Iványi Gábor, a  Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora kollégiumi helyeket, ebédet és iskolát ajánlott fel az SZFE-nek. A lelkész azt üzente a tiltakozó hallgatóknak és oktatóknak, vegyék bátran igénybe a Wesley János Lelkészképző Főiskola infrastruktúráját, és élvezzék vendégszeretetüket. Levelét Upor Lászlónak, valamint Karsai Györgynek és Gábor Györgynek címezte, és amiben azt írja, tisztelettel, együttérzéssel és szeretettel szemlélik azt a küzdelmet, amit elsősorban az SZFE autonómiájának a megtartásáért vívnak, ugyanakkor ez példa az egész ország számára, és alkalmas arra, hogy jogaink megbecsülésére biztasson minket.

2020. október 21.

Több mint kétszáz oktató és kutató írta alá az ELTE petícióját, amit azért indítottak, hogy támogassák a Színház- és Filmművészeti Egyetemet és kiálljanak az egyetemi autonómia mellett. Bár a BTK, a TÁTK és a PPK közös nyilatkozatban állt ki az SZFE mellett, a kutatók mégis úgy érezték, hogy szervezeti egységenként nem, csak egyénileg tudták eddig kifejteni a véleményüket. A petíció most ezen változtat. Az oktatók alulról szerveződő tevékenysége sok támogatóra talált, neves alkotók is megszólalnak az ügyben. Szikszai Rémusz például arról beszélt, hogy kifejezetten hiányolja a rektorok kiállását és egy olyan szakmai konferenciát, ahol a vezetők is elmondják a véleményüket a tanszabadságról. Azt azonban még ő sem tudja, hogy mi lehet ennek a helyzetnek a megoldása, meddig tudnak harcolni a diákok az autonómiáért. „Ha a méltóság győzelem, már rég nyertek” – mondta a rendező.

2020. október 21.

A PDSZ is ott lesz az SZFE mellett október 23-án. A pedagógus szakszervezet kezdettől támogatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem újabb és újabb támadások közepette vívott harcát az autonómiáért. Felhívja a tagsága, szimpatizánsai figyelmét, hogy vegyenek részt a pénteki tüntetésen. Úgy fogalmaztak, „egyszer mindenkire sor kerül, ha hagyjuk, hogy leszalámizzanak bennünket. Ezért kellene felismerni: az autonómia, a szabad egyetem, és a szabad oktatás mindannyiunk ügye”.

A Szent István Gimnázium támogató tanárai közleményt adtak ki, amelyben azt írják, „Mi, a Szent István Gimnázium alulírott tanárai a bátorságnak és tisztességnek kijáró tisztelettel figyeljük a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak és oktatóinak kiállását, mellyel intézményük autonómiáját védelmezik. Tesszük ezt azért is, mert ami most az SZFE-vel – és a kultúra több más területén – történik, régóta tartó folyamat a közoktatásban is, és eddig a saját ügyünkben nem tudtunk ilyen egységesen és határozottan összefogni. Aláírásunkkal támogatjuk a hallgatókat és tanáraikat, kitartást kívánva nekik.”

2010. október 22.

A Tanítanék Mozgalom is támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak küzdelmét, és részt vesz október 23-ára meghirdetett demonstrációjukon. A miértről Törley Katalin, a mozgalom egyik vezetője elmondta, a képlet igen egyszerű, kezdetektől támogatják az SZFE küzdelmét, törekvéseit. A mozgalom már az első szolidaritási nyilatkozatában leszögezte, az SZFE-s hallgatók és tanáraik ugyanarról beszélnek, ugyanazért küzdenek, amiért a Tanítanék Mozgalom is küzdött. S, hogy miért folyt a küzdelem?  Az autonómiáért, az önrendelkezésért, a szabad oktatásért – vagyis alapvetően pedig az ország demokratikus működésének helyreállításáért. Közleményükben azt írják, „Október 23-án legyünk minél többen! Csatlakozzatok, gyertek, álljunk ki újra!”

2020. október 22.

Három szakszervezeti konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) is részt vesz az SZFE október 23-ára meghirdetett vonulásos megemlékezésén. A szakszervezeti szövetségek támogatják a Színház- és Filmművészeti Egyetem munkavállalóinak és hallgatóinak harcát, mert szerintük az SZFE munkavállalóinak sztrájkja és a diákok kiállása – egyetemük autonómiája mellett – olyan célok, amelyek a szakszervezeti gondolatot egykor életre hívták.

Összeállította: M.I.