Eldőlt: az Orbán-kormány szétveri a Magyar Tudományos Akadémiát

HírKlikk 2019. július 2. 12:24 2019. júl. 2. 12:24

Kedden a magyar Országgyűlés Fidesz-többsége a hónapok óta tartó tiltakozás ellenére elfogadta a hivatalosan "A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról" néven illetett törvénymódosítást. Ellenzéki képviselők "MORE THAN ACADEMY" feliratú pólóban tiltakoztak az elképzelés ellen.

A kétharmados erővel átnyomott törvényjavaslat lényege, hogy létrehozzák az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH), ami a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) leválasztott kutatóintézetekből épülne fel.

AZ ELKH-t irányító testületbe a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium és az MTA delegál 6-6 tagot, a testületi elnököt közösen jelölik ki. A tagokat és az elnököt egyaránt a miniszterelnök nevezi majd ki. Mivel nem kell minősített többség a döntésekhez, a kormányzati akarat könnyen érvényesül.

Az új intézmény működéséhez az MTA vagyontárgyait - amelyet a törvény szerint ingyen kell átadni -, központi adminisztrációjának egy részét, valamint nyertes pályázatait és ösztöndíjait használják fel, ami az MTA autonómiájának jelentős csorbulását jelenti.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma kedd délutánra tüntetést szervez az MTA székházához. A szervezők a tüntetéssel is ki akarják fejezni, hogy elutasítják az Akadémia kutatóhálózatának átszervezését. Információk szerint a tüntetésen feketébe csomagolják a Széchenyi-szobrot.

Forrás: Hírklikk