Elhunyt Horváth Ádám rendező

HírKlikk 2019. június 19. 17:53 2019. jún. 19. 17:53

89 éves korában elhunyt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc-díjas és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, akit legtöbben alighanem a Szomszédok atyjaként ismertek.

Horváth Ádám hosszabb ideje egészségi problémákkal küzdött, ezek okát azonban nem árulta el. Májusban kórházba került, akkor azt mondta, rosszul van és nem tudja, mikor hagyhatja el az intézményt. Bár az utóbbi időben visszavonultan élt feleségével, Csűrös Karolával, a legendás sorozat sztárjai, akik szinte apjukként tekintettek rá, nem szakadtak el tőle.

Műfajteremtő, a magyar televíziózás történetének meghatározó művésze. A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. Emlékezetes élő közvetítések, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt.

A többek között a Szomszédok atyjaként ismert rendező műfajteremtő, a magyar televíziózás történetének meghatározó művésze.

A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. Emlékezetes élő közvetítéseknek, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt. Jelentős szerepe van a televíziós oktatás kialakításában, szakemberek nevelésében is.

Forrás: Hírklikk