Elképesztő mozgósítás Hódmezővásárhelyen – Lázár már mindenkit hívogat

NVZS 2019. október 13. 17:46 2019. okt. 13. 17:46

 „Olyan nagy a mozgósítás Hódmezővásárhelyen, hogy már Lázár János is telefonon hívogatja a vásárhelyieket  – és nem is csak a Fidesz-szavazókat, bár engem nem hívott, de több ismerősömet igen” – mondta a Hírklikknek Márki-Zay Péter. A független hódmezővásárhelyi polgármestertől (és jelölttől) azt kérdeztük, hogy mi lehet az oka a hihetetlenül magas szavazói részvételnek a városában. Délután 5-kor a szavazásra jogosult 36 145 polgárnak több mint a 60 százaléka már leadta a voksát.

A magas részvétel oka a nagy tét – szögezte le Márki-Zay, aki szerint „a vásárhelyiek is tudják ezt, mi is tudjuk és tudja ezt Lázár János is, aki hihetetlen kampányt vezényelt és mozgósítást hajtott és hajt végre még ma is”. „Életemben nem láttam még ilyen intenzív kampányt” – mondta, „százmilliós internet- és plakátkampányt folytattak, élő vonalas telefonos mozgósítást hajtottak végre, rengeteg embert bevontak”. Volt minden, az ellenfeleik plakátjainak a leszaggatásától kezdve a lejárató kampányokon át egészen a kopogtatásig - sorolta.

Kinek kedvez ez a magas részvétel? – kérdeztük a polgármestert, aki szerint normális esetben azt mondják, hogy az ellenzéknek, de nem felejthetjük el 2018. április 8-át, amikor szintén nagy volt a részvétel, s ez végül a Fidesznek kedvezett.

Rákérdeztünk arra, hogy eldöntheti-e szavazást az az ezer olyan helyinek számító polgár, aki a májusi európai parlamenti választásokon nem szavazhatott, azaz nem magyar és nem európai tagállambeli állampolgár. „Ez az ezer szavazat nagyon is sokat számít” – szögezte le Márki-Zay, hozzátéve: ők a tavalyi országgyűlési választáson is szavazhattak.