Elképesztő esetről ír Kunetz Zsombor: veszélyeztetik az egészségügyi dolgozókat

HírKlikk 2020. október 13. 07:34 2020. okt. 13. 07:34

Veszélyeztetik az egészségügyi dolgozókat akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk – erről írt a Facebook-oldalán Kunetz Zsombor.

Az egészségügyi szakember feltehetőleg egy orvos vagy ápoló posztját idézte, amiben az szerepelt: 150 dolgozót vittek Balassagyarmatra eligazításra, de Egerből is ment egy busz ötven fővel. A helyszínen derült ki, hogy csak általános tájékoztatót tartanak a kirendelésről, a posztoló szerint pedig ezt meg lehetett volna oldani online konferenciabeszélgetéssel is. Ráadásul szerinte utóbb kiderült, hogy a buszon volt koronavírus-fertőzött.

Kunetz Zsombor mindehhez azt fűzte hozzá, „Ők egészségügyi dolgozók, élőállatként bánnak velük akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Ráadásul teljesen feleslegesen, veszélyeztetve, és addig is a munkából kivonva. Semmilyen béremelés nem fog ezen segíteni!”

A Magyar Hang megkereste az egészségügyi szakembert azzal kapcsolatban, hogy Eger városán kívül honnan vittek Balassagyarmatra embereket, milyen eligazításról volt szó, és mit lehet tudni a fertőzésekről. Kunetz elmondta, ő is annyit tud, amennyi a posztban van, de orvosok, ápolók is voltak köztük, és valóban az átvezényelhetőségről tartottak 150 embernek tájékoztatást..

„A dolog feleslegessége az igazi nagy probléma, ezt az egészet meg tudták volna oldani például egy Zoom-beszélgetésben” – fejtette ki lapunknak. 

A lap megkérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központot is. Válaszukban elismerték a balassagyarmati utazást, valamint azt is, hogy az utasok közül később valakinél kimutatták a fertőzést, azonban szerintük az utazás idején ő még nem fertőzött.

Forrás: Magyar Hang