Ellenzéki összefogás: „halleluja, na, végre!"

HírKlikk 2020. december 25. 10:16 2020. dec. 25. 10:16

S. Balogh Évát, az amerikai Hungarian Spectrum-blog szerzőjét idézi a Süddeutsche Zeitung, miután eldőlt, hogy választási szövetséget köt a magyar ellenzék. „Halleluja, na, végre!” – írja a cikket szemléző Népszava.

A lap szerint hónapokig tartott, amíg eljutott idáig a hat párt, de hát előbb túl kellett jutni a pártelnökök hiúságán, illetve a jobboldal által táplált kételyeken, ideértve, hogy két listát kellene állítani. Most azonban már összefognak, hogy megverjék a Fideszt, amely úgy módosította a választási törvényt, hogy megnehezítse a kisebb vetélytársak dolgát. Mellesleg az együttműködés helyi szinten már többfelé működik.

A Jobbik búcsút mondott egykori jobbos-radikális, antiszemita és rasszista múltjának és politikailag a középre húzódott. Ily módon vált lehetségessé a közös program, amely véget akar vetni a rendszerszintű orbáni korrupciónak, ugyanakkor azt tervezi, hogy helyreállítja a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét. Továbbá csatlakozni kíván az Európai Ügyészséghez, de a legbecsvágyóbb rész az, hogy legyen új alkotmány, amelyet népszavazás hagy jóvá.

A cél a kétharmad, amit a Fidesz – többszöri jogszabályváltozás révén – legutóbb már nem egészen 50 százalékkal el tudott érni. Az összefoglaló kitér arra, hogy a lakosság nemigen vevő a kormány Európa-ellenes irányvonalára, ami legutóbb az EU-költségvetés vétójában csúcsosodott ki. A magyarok nagy többsége unióbarát.

Forrás: Népszava