Elmarad a mára tervezett, forró hangulatú összhallgatói egyeztetés a színiegyetemen

HírKlikk 2020. augusztus 10. 18:42 2020. aug. 10. 18:42

Az egyetemisták rendkívül elszántak, és a végsőkig hajlandóak elmenni az igazukért – nyilatkozta pénteken a KlikkTV-ben a hallgatói önkormányzat elnöke – részleteket az összhallgatói fórum hétfői megtartását követően ígért. Mai érdeklődésünkre közölte: péntekig elhalasztják a tervezett megbeszélést.

Egyelőre rendezik soraikat és nem nyilvános háttérfórumokon egyeztetik az álláspontjaikat – nyilatkozta megkeresésünkre az SZFE diákszövetségének elnöke. Csernai Mihály hozzátette: a péntekre halasztott nyilvános megbeszélésen minden olyan kérdést érinteni kívánnak, amelyek mind a hallgatók, mind az intézmény jövőjét meghatározzák.

A Hírklikk pénteki értesülése szerint, az eddigi két demonstrációt újabb, vagy újabbak követhetik, de hogy pontosan mit kezdenek a hallgatók a Színház- és Filmművészeti Egyetem jövőjét meghatározó új alapítványi kuratórium vezetése alatt a kialakult helyzettel, arról hétfőn döntenek. Az összejövetel egyrészt személyes jelenléten, másrészt online technikán alapul; a tanácskozásba azok is bekapcsolódnak, akik jelenleg nyaralnak, vagy dolgoznak.

A legfrissebb információnk alapján mindezt ismét a hét végére, péntekre módosítja az intézet diákszövetsége – az érdemi határozatokról és az önállóságukat biztosító követelésekről a jelen tervek szerint, szombaton számolunk be.

 
Forrás: Hírklikk