Előreszaladtak a harmadik oltással is

Sebes György 2021. július 21. 10:34 2021. júl. 21. 10:34

A koronavírus elleni küzdelemben ismét sikerült előtérbe tolni a politikai propagandát, és ezzel egyúttal háttérbe szorítani a szakmai kérdéseket. Így lehet összegezni a harmadik oltással kapcsolatos fejleményeket. Márpedig a felelősséget az orvosok viselik, számukra kellett volna először tiszta helyzetet teremteni. 

Két hétig tartott, amíg a határozott nemből határozott igen lett. Emlékezetes, hogy Orbán Viktor július első péntekén még azt mondta, szó sem lehet arról, hogy aki már kapott két vakcinát, azt harmadszorra is beoltsák. Csakhogy az egészségügyi szakemberek, a virológusok, az immunológusok egészen más véleményen voltak, a nemzetközi színtéren is mind többször emlegették, hogy szükség lehet a már megszerzett védettség megerősítésére. A miniszterelnök nem kért elnézést tévedéséért, nem beszélt arról, hogy hibázott, de két hét elteltével bejelentette: augusztus 1-jétől lehetővé teszik a harmadik oltást. 

A fideszes megmondóembereknek ettől kezdve pedig az a dolguk, hogy kellőképpen hirdessék ezt a nagy győzelmet. Az alaphangot az országos oltási munkacsoport vezetője adta meg. Két nappal Orbán Viktor szokásos rádiószózata után, szükségesnek tartotta, hogy elbüszkélkedjen vele: Európában elsőként Magyarországon teszik lehetővé a harmadik oltás beadatását ingyen, önkéntes alapon. György István azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy hazánk a kontinens egyik legbiztonságosabb országa, hiszen annyi ember kapott már vakcinát. Azt sem ő, sem más nem említette, hogy eddig több mint 30 ezer áldozatot követelt a járvány, ami – a lakosság számához viszonyítva – arányaiban egészen más képet fest a védekezés hatékonyságáról. 

Mindennek ellenére, örülni kell annak, hogy a politika újabb ponton ismerte el, igaza lehet a szakmának. Vagyis a harmadik oltás hozzájárulhat ahhoz, hogy minél kevesebb áldozattal vészeljük át a járvány minden bizonnyal bekövetkező negyedik hullámát. Csakhogy ehhez nem elegendő a minél kiterjedtebb és az újabb diadalt hirdető kommunikáció. Erre hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetjének vezetője is. Komáromi Zoltántól, aki maga is háziorvos, arról érdeklődtünk, hogy ő és kollégái miképpen tudják eligazítani – és szükség esetén oltani – azokat a pácienseket, akik hozzájuk fordulnak a harmadik oltásért. A miniszterelnök ugyanis már említett rádiószózatában azt mondta, mindenkinek oda kell fordulnia – a háziorvoshoz, vagy az oltóponthoz –, ahol már kétszer beoltották. 

A válaszból azonban kiderült, hogy itt újabb problémák merülhetnek fel. A harmadik oltással kapcsolatban ugyanis egyelőre nem jelent meg új eljárásrend. A régi szerint viszont az orvosok nem adhatnák be a harmadik adag vakcinát, a gyártók ugyanis nem módosították a termékükre vonatkozó előírást. Ha pedig az orvos nem tartja be a gyártó cég leiratát, megszegi a szakma szabályait. Vagyis a politika megint egyszer előreszaladt – fogalmazott Komáromi Zoltán, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy előbb a jogszabályt kellett volna megváltoztatni. Ehhez persze a bejelentés előtt nem ártott volna egyeztetni a szakmával. Amúgy viszont – tette hozzá – a jelenlegi helyzetben, amikor érvényes a rendkívüli felhatalmazás, akár egy nap alatt is megtehették volna a szükséges lépéseket. 

A kabinetvezető egy egyszerű példával világította meg a probléma lényegét. A háziorvos természetesen nem operál vakbelet, kivéve, ha olyan helyzet adódik, hogy nincs más választása. Hiszen adott esetben az életmentés kötelessége és megelőz minden mást. Egy koronavírus elleni oltás is életet menthet, de beadása előtt általában nem alakul ki akut válsághelyzet. Vagyis a jogszabály hiányában, az orvos megtagadhatja a vakcinázást, csakhogy ebben az esetben azzal is számolnia kell, hogy a páciens feljelentheti. Ezeket a bonyolult szituációkat elkerülhették volna, ha a harmadik oltás engedélyezése előtt tiszta helyzetet teremtenek – fűzte hozzá Komáromi Zoltán. 

A szakember arra is emlékeztetett, hogy már most kellene megfelelő intézkedéseket tenni a negyedik hullám mérséklésére. Az egyik legfontosabb teendőnek azt nevezte, hogy a 12 évnél idősebb gyerekek közül minél többet be kellene oltani már a nyári szünetben. Azzal ugyanis nem tudják elkerülni az esetleges tömeges fertőzést, ha csak a tanév kezdete előtti két utolsó augusztusi napon teszik lehetővé az oltást minden iskolában. Komáromi Zoltán – az egészségügyhöz hasonlóan – az oktatásra is kiterjesztené a kötelező oltást, sőt, a nagy ügyfélforgalmat lebonyolító hivatalokra, valamint a tömegközlekedési dolgozókra is. Úgy vélte, őket is így lehetne a legjobban megvédeni, de azokat az embereket szintén, akik kapcsolatba kerülnek velük. Attól, hogy homokba dugjuk a fejünket, és mindenkinek az egyéni felelősségét hangoztatjuk, meg a háziorvosokat középpontba állítjuk, még nem áll meg egy járvány – fogalmazott, hozzátéve: az segíthet, ha a kormány, a szakma és az emberek is lépésről-lépésre betartják a szabályokat. 

Ha mindez megvan, akkor érdemes arról beszélni, hogy milyen vakcinával oltsanak harmadszorra. S itt érdemes figyelembe venni az mRNS alapú vakcinák létrehozásában kulcsszerepet vállalt magyar tudós véleményét. Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke kifejtette, hogy az AstraZeneca és a Szputnyik V vakcina esetében a harmadik oltásnak feltétlenül másnak kell lennie, de az mRNS-t tartalmazó vakcinákat – mint például a Pfizer vagy a Moderna készítményét – akárhányszor be lehet adni, akármilyen előző vakcina után is.