Eltemették Sas Józsefet

HírKlikk 2021. január 22. 16:10 2021. jan. 22. 16:10

Végső búcsút vettek Sas Józseftől. A szertartás délben kezdődött a Kozma utcai izraelita temetőben. A Jászai Mari-díjas humorista búcsúszertartásán többek között jó barátja, Gálvölgyi János is megható beszédet mondott.

Családja, barátai és művésztársai búcsúztatták pénteken a Kozma utcai izraelita temető művészparcellájában Sas Józsefet. A nyolcvankét éves korában elhunyt színészt, humoristát, rendezőt Kabos László, Szenes Iván és Kellér Dezső nyughelyének közelében helyezték végső nyugalomra – írja az Index.

Fröchlich Róbert főrabbi azt emelte ki, hogy Sas József egész életében büszkén vállalta zsidóságát.

A kollégák közül a megemlékezések sorát Selmeczi Tibor kezdte, aki azt mondta, Sas Józseffel meghalt kabaré. A gyűlölködőket is meg tudta nevettetni, most elment a mosoly, a régi játszótársak megkeseredtek.

Gálvölgyi János az együtt töltött évtizedeket idézte fel, amiket színpadon és barátként töltöttek el. Majd Sas József utolsó két évéről beszélt, amikor barátja már nagyon beteg volt, de egy pillanatra sem adta fel.

„Itt most magunk vagyunk, őszintén és szomorúan. Ha már őszinteség: őszinte szeretet és barátság kapcsolt minket össze. Sokkal régebbről, mint a jelenlévők bármelyikével. Több mint 40 év. Fellépések, nyaralások, csöppnyi együttlétek. Mindig csodáltam benned az élet szeretetét, az élni akarást, a siker utáni vágyat, az elképesztő energiát. Az elmúlt két év felülmúlt mindent, amit csak elképzelni lehet. Egy színész csak a színpadon él, ha onnan lelép, olyan, mint a többiek. (…) Te nem adtad fel könnyen. Te azt sugalltad egész pályafutásod alatt, hogy nem lehet, nem szabad feladni, sikert kell csinálni. A legrosszabb körülmények között is csak hinni, és akarni kell" – mondta Gálvölgyi János a temetésen, aki azt is felhozta, hogy óriásit küzdött a betegsége ellenére, és mindvégig hitt benne, hogy fel fog épülni, és újra Saskabarét készít majd.

Heller Tamás színművész szintén csaknem negyven évig dolgozott Sas Józseffel, ő a turnékra emlékezett, amikor Sas a Mikroszkóp Színpadon igazgató volt, ő pedig színész, de amikor vidéken turnéztak, a korábban kelő Sas ágyba hozta neki a feketekávét. Voltak vitáik, például arra vonatkozóan, hogyan kell elmondani egy poént. Sas felfelé, ő ejtve szerette befejezni. „Most nincs sluszpoén" – zárta beszédét.

Végül Beregi Péter színész búcsúzott, akivel évtizedekig közösen adtál elő a Hacsek és Sajó számokat. Művésztársa és barátja professzionizmusát és emberségét emelte ki.

Sas József negyven évig élt boldog házasságban. Felesége – született Komjáti Zsuzsanna – a művész hosszú betegsége alatt végig mellette volt. Végső búcsút vett Sas Józseftől két gyermeke, Tamás és Ágnes is.

Forrás: Index