Eltitkolta az önkormányzat a beruházás részleteit, de a helyiek nem kérnek bicikliútból

HírKlikk 2020. október 21. 16:53 2020. okt. 21. 16:53

Már elkezdték építeni a 110 kilométeres – Budapest és Balaton közötti – kerékpárvonalat, de a biatorbágyiak most kezdtek el tiltakozna a kerékpárút ellen.

24.hu cikke szerint, bár már készen állnak a tervek, a közbeszerzések lezajlottak, a városba be- és kivezető szakaszok kialakítása elkezdődött, a civilek most akadályoznák meg, hogy Biatorbágyon is keresztülhaladjon az útvonal.

A helyiek legfőbb problémája, hogy a szűk főutcára terelnék a bicikliseket, ami további helyet venne el az amúgy sem túl széles útból, s emiatt balesetveszélyessé válna a közlekedés. Ráadásul megnőne a biciklis forgalom, ami a kapukiállóknál, iskoláknál, óvodáknál és a gyalogosok által is keresztezett szakaszokon szintén veszélyes.

A civilek állítják, hogy eddig az önkormányzat eltitkolta a beruházás pontos tervdokumentációit, amelyeket addig nem ismerhetett a lakosság, amíg a civilek meg nem osztották azt. Azt is állítják, hogy az egyetlen, 2018-ban tartott lakossági fórumra, ahol a BUBA-ról beszéltek, csak néhány vállalkozót hívtak meg, és nekik is úgy tálalták a terveket, mintha azokon már nem lehetne változtatni. Hozzátették, hogy a Nem ide BUBA-kezdeményezés elő is túrta a két évvel ezelőtti fórum jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy a polgármester valóban nem ismertette a terveket. Tarjáni István ezt azzal magyarázta, hogy erre nem kapta meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) hozzájárulását.

Szeptemberben aláírásgyűjtésbe kezdtek, amihez kétezerötszázan csatlakoztak, és ugyan a népszavazási kezdeményezésüket a választási bizottság elutasította, fellebbeztek. 

Forrás: 24.hu