Ének, tesi letiltva, nincs szakavatott beléptető, teljes a káosz az iskolákban

Harkai Péter 2020. október 1. 07:42 2020. okt. 1. 07:42

Pedig úgy tűnt, hogy a Kásler-Palkovics duó – mint a magyar oktatásért felelős két államférfi – a járványhelyzetet követő fél év alatt magasztos tudásával felkészült a tanév zökkenőmentes megkezdésére – nem így történt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont már dolgozik az alternatív protokollon, sőt, ebben a projektben egyesíthetik erejüket a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ).

Október elsejétől az iskolákba csak a kötelező hőmérőzést követően léphetnek be a diákok – de, hogy ezt a feladatot ki végezze saját kijelölt hatáskörében, arról nem kaptak útmutatást az intézményvezetők. Amint arról sem, hogy mi a teendő, ha pozitív fertőzöttet találnak egy osztályban akár a diákok, akár a tanárok érintettségével – minderről ajánlás van, de szakmai protokoll nincs. Magyarán az iskolaigazgatók felelősségére tolja mindkét mindenható minisztérium a legelemibb problémák megoldását – legalábbis így látja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ideiglenes elnökhelyettese.  

Az EMMI és az ITM nincs beszélő viszonyban

Komjáthy Annánál többek között arról érdeklődtünk, hogy milyen visszajelzéseket kaptak arról az életbe lépő előírásról, hogy az iskolákba kötelező „nontouch” hőmérőzést követően léphetnek be a diákok. Véleménye szerint, a felmerülő kérdéseket már rég meg kellett volna válaszolnia a két szakminisztérium vezetőjének, de mindössze odáig jutottak, hogy életszerű és gyakorlatias megoldások helyett, ajánlásokkal lökik az iskolavezetők ölébe a felelősséget.

A teendőket az úgynevezett helyi intézkedési tervek szabályozzák, amiket az intézményeknek kellett elkészíteniük – a minisztérium helyett. Ezekben az egyes iskolák tantestületére bízták, hogy az oktatásirányítástól, a tankerületektől és a szakképzési centrumoktól kapott ajánlások alapján, miként tervezik működtetni az iskoláik biztonságát: „A szakképzési centrumok például a mai napon kaptak értesítést az ITM-től, hogy ezentúl mit kellene csinálni az alájuk tartozó szakközépiskolákban és szakgimnáziumokban. Viszont az EMMI alá tartozó általános iskolák és gimnáziumok nem kizárt, hogy homlokegyenest más utasításokat kapnak, ugyanis a két minisztériumot nem köti össze harmonikus működési koncepció – lehet, hogy nincsenek beszélő viszonyban” – nyilatkozta Komjáthy Anna.

Minisztériumi sumákolás helyett önálló döntési jog segíthetné az iskolákat

Hiába az akut járványhelyzet, fenntartói ajánlásokat küldeni az iskolaigazgatóknak még mindig kényelmesebb, mint utasítást, hiszen ha egy kötelezően betartandó utasítás esetleg hibásnak bizonyulna, de a betartása miatt, indokolatlan fertőzések sora lépne fel, a felelősséget is a minisztériumnak kellene viselnie. Az ajánlás viszont szabadon választott – kommentálta a felelősségvállalás kérdését az alelnök. Felhívta a figyelmet Maruzsa államtitkár nyilatkozataira, amelyekben a kormányfunkcionárius folyamatosan ajánlásokról beszél – bizonyára nem pusztán humanitárius empátiából.

Ezen javaslatok része, hogy a testnevelésórákat, az énekórákat inkább ne tartsák meg a fokozott fertőzésveszély elkerülése érdekében, sőt, minden olyan tanóra az ajánlások körébe került, ahol keveredhetnek az osztályok. Ez például a nyelvi fakultációk felfüggesztését is jelentheti, ami újabb problémát, az érettségire készülés veszélyeztetését veti fel. Arra viszont nem adnak jogosítványt az iskoláknak, amire a legnagyobb szükségük lenne, hogy önállóan dönthessenek a digitális oktatásról. Erről változatlan szigorral csak az operatív törzs és az oktatási hivatal dönthet – kivéve a szakképzési intézményeknél, ahol Palkovics minisztériuma megadta ezt a döntési jogot az intézményeknek, ami ismét fényesen bizonyítja a kormányzati működés összehangolatlanságát.

A prevenció kudarcára említette példaként, hogy a tanárok körében teljes a tanácstalanság, mivel fogalmuk sincs, hogy mit érdemes és engedélyezett lépniük akkor, ha egy igazoltan pozitív diák osztályában kell folytatniuk az oktatás. S ugyanez áll a diákokra is – ha kapnának rá engedélyt, hazaküldik őket, ha nem kapnak, akkor nem. A tesztelések pedig nem állnak rendelkezésre a tömeges intézményi fertőzések kiszűrésére vagy kontrollálására.

Egyesülhet a PDSZ és a PSZ elképzelése a minisztériumi tehetetlenséggel szemben

Arra a kérdésre, hogy szakszervezetként a hozzájuk beérkező tapasztalatok és esettanulmányok összegzéséből nem állítanak-e össze egy olyan alternatív protokollt, amit a minisztérium elfelejtett és ők ajánlhatnának a minisztériumoknak, amit azok elfelejtettek. Erről a PDSZ megbízott alelnöke egyelőre annyit árult el, hogy már folyamatban van egy széles merítésű felmérés és a tapasztalatok összesítését követően, ennek eredményét hatékonyan kívánják az iskolai járványveszély megelőzésére fordítani. Még az sem kizárt, hogy a Pedagógusok Szakszervezete is hasonló felmérésen dolgozik és amennyiben a két érdekérvényesítő közösség együttesen tenné le a minisztériumok asztalára a javaslatait, megvan a lehetősége, hogy hosszú ideje nem látott egységben érhetne el eredményt a PSZ és a PDSZ bajtársi szövetségben.

A PDSZ annyit máris tanácsolna az oktatási minisztereknek, hogy amennyiben valóban fontosnak gondolják, hogy biztonságban működhessen az oktatás valamely része, akkor okosan tennék, ha az iskoláknak engedélyeznék a digitális oktatást és az alsótagozatok, óvodák számára nyitnák meg az intézményeket. Ez több szempontból is észszerű volna. Egyrészt a távolságtartás jóval egyszerűbben betartható lenne, az érdemi oktatást nem gátolná az indokolatlan és tömeges hiányzás, több figyelem és empátia jutna a kisebb gyerekek nevelésére, akik életkoruknál fogva is nehezebben viselik a kötöttségeket. A részletesen kidolgozott javaslataikat napokon belül eljuttatják Palkovics és Kásler miniszterek asztalára.

Miért nem az iskolarendőrök hőmérőznek...?

Komjáthy Anna fontosnak tartotta még elmondani, hogy sok pedagógus kollégától hallottak a kötelező beléptetési hőmérőztetéssel kapcsolatban megfogalmazódó aggodalmakat, miután általában a tanárokra tolják ezt a kötelező feladatot – például az iskolarendőrök helyett. A PDSZ véleményét kérték, hogy egyáltalán kötelezheti-e őket a munkáltatójuk erre a feladatra, miután sem szakképzésük nincs, sem a másfél méteres távolságtartás nem tartható be a minimum harminc centis közelséget igénylő ellenőrzéshez. Ráadásul történne ez naponta két alkalommal is, több száz gyerek kontrollálásával, akik ekkor már nem feltétlenül hordanak maszkot. Magyarán, a kormány ezen határozata finoman szólva sem átgondolt, nemhogy biztonságos.

A PDSZ alelnöke szerint, minderre nem kötelezhető a pedagógus, mivel a munka törvénykönyvének vannak olyan paragrafusai, amelyek kötelezik a munkaadót a biztonságos munkavégzés körülményeinek biztosítására. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, megtagadható az adott munka végzése. Hogy ebből mennyit sikerül teljesíteni a csütörtök reggeli iskolakezdésig, az több mint talányos kérdés – nyilatkozta Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének megbízott alelnöke.