"Engedjék el a jogtalanul előállított tüntetőket"

HírKlikk 2018. december 14. 13:17 2018. dec. 14. 13:17

A DK frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerdán és csütörtökön békés tüntetőket, illetve olyan egyszerű járókelőket is előállítottak, akik nem vettek részt a demonstrációkon.

Arató Gergely egyúttal bírálta, hogy a rendőrség többször is előzetes figyelmeztetés nélkül használt könnygázt és paprikasprayt.

A képviselő arról is beszélt, hogy a rendőrség nem megfelelő módon értesíti az előállítottak közeli hozzátartozóit. Hangsúlyozta, hogy péntek délelőtt a 3. kerületi rendőrkapitányságon személyesen beszélt egy édesanyával, aki még mindig nem tudja, hogy hol van az előállított gyermeke. Hozzátette, az is törvényszegés, ha a jogi képviselők nem tudnak eljutni a védenceikhez.

A DK azt is követeli, hogy töröljék azokat a felvételeket, amelyeken azok a tüntetők szerepelnek, akiknek kamerába kellett mondani az adataikat - közölte.

Kérdésre válaszolva azt mondta, az erőszak semmilyen módon nem fér bele a békés tüntetésekbe, és azt nem is lehet kifogásolni, ha a rendőrség ilyen esetekben jogszerűen és arányosan lép fel. Az a probléma, hogy a rendőrség fellépése nem jogszerű és nem arányos - fogalmazott.

Hozzátette, hogy tapasztalatai szerint a tüntetők nem füstbombákat, hanem olyan "partikellékeket" használtak, amelyeknek nincs káros hatásuk.

Egy másik témában feltett kérdésre azt felelte, hogy a független Szél Bernadett számára a Demokratikus Koalíció tette lehetővé, hogy a párt vendégeként részt vegyen a házbizottság pénteki ülésén.

Forrás: Hírklikk