Ennyit ér forintban Kövér László szigora

HírKlikk 2019. december 10. 10:28 2019. dec. 10. 10:28

Mérlegre tette a 24.hu Kövér László szigorát: összegezték, hogy kit, hányszor és mennyire büntettek az Országgyűlésben azóta, hogy pénzbírságot lehet kiszabni a képviselőkre.

A portál közérdekű adatigényléssel élt az Országgyűlés Hivatalnál, így tájékozódtak: összesítésük szerint, a 2013-as bevezetés óta összesen 153-szor alkalmaztak pénzbírságot a Parlamentben, és eddig összesen 72 millió forintra büntették a képviselőket.

Hét büntetésével a korábban LMP-s, most független Szél Bernadett vezeti a legtöbbször szankcionált parlamenti képviselők rangsorát. Őt mintegy 2 millió forintra bírságolták. A  kormányoldal által provokátornak tekintett Tordai Bence csak három bírságot kapott, de ez több mint 2,5 milliós pénzlevonást jelentett.

Mint a portál rámutat, mióta (vagyis kilenc éve) Kövér László az Országgyűlés elnöke, működését rendpárti intézkedések sora szegélyezi. Ezek egyike a 2013 óta kiszabható pénzbüntetés. A tiszteletdíj csökkentése a parlament rendjét és méltóságát hivatott fenntartani – a házelnöki érvelés szerint. Az egyre szigorúbb büntetésekre pedig azért van szükség, hogy kordában tartsák az elszabaduló ellenzéket.

A házvezetés büntetést kezdeményezett, ha egy képviselő:  • sípolt, • bemutatott, • szirénázott, • megafonba beszélt, • táblát vagy molinót emelt a magasba, • esetleg papírokat szórt szét a teremben, • de volt, akit antiszemita kifejezésért büntettek meg, • és büntetés járt az elnöki emelvény elfoglalásáért is.

Összesítésünkből az is kiderül, hogy a büntetés összege milyen komoly mértékben nőtt meg az évek alatt: • az első bírság 131 ezer forintról szólt, • az idén szabtak ki 1 millió 780 ezer forintos büntetést is. 

A szinte csak ellenzéki képviselőket sújtó pénzmegvonás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bírságolt politikusoknak nem fizetik ki a tiszteletdíja egészét, csak azt, ami a büntetés levonása után marad. Emiatt több képviselő is pereskedik Strasbourgban.

Forrás: 24.hu