Erdogan elrendelte az isztambuli Hagia Sophia mecsetté alakítását

HírKlikk 2020. július 10. 20:15 2020. júl. 10. 20:15

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendeletet adott ki a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakításáról, egy órával azt követően, hogy a török legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzetközi felszólítás ellenére, semmisnek minősítette az épület múzeummá alakításáról szóló korábbi minisztertanácsi döntést.

Erdogan a szöveget hivatalos Twitter-fiókján is közzétette. A rendelettel a világörökséghez tartozó isztambuli épület irányítása a török vallásügyi hivatalhoz került.

A török államfő este helyi idő szerint pontban 20 óra 53 perckor televíziós beszédet fog tartani. A 20 és az 53 párosítása vélhetően a 2053-as esztendőre, tehát Konstantinápoly bevételének jövőbeni 600. évfordulójára utal.

A közigazgatási bíróság szerepét betöltő Államtanácson (Danistay) pénteki döntését megelőzően, május végén az Isztambul bevételének 567. évfordulóján tartott kormányzati megemlékezés keretében, egy Korán-részlet is elhangzott az épületben, ami a görög kormány rosszallását váltotta ki. Ankara az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy az épület sorsáról a törökök szuverén joga dönteni, és jelezte: az Államtanács döntése alapján fognak eljárni a kérdésben.

Az orosz ortodox egyház sajnálkozását fejezte ki a Hagia Sophia mecsetté alakítása miatt

Sajnálkozását fejezte ki az orosz ortodox egyház pénteken amiatt, hogy a török hatóságok nem hallották meg aggályait, és annak várható következményei miatt is, hogy múzeumból mecsetté nyilvánítják az isztambuli Hagia Sophia bazilikát.

Ezt Vlagyimir Lejgoda, a moszkvai patriarchátus szinódusi közönségkapcsolati és médiaosztályának vezetője jelentette ki a TASZSZ orosz hírügynökségnek.

„Nagyon sajnálatos, hogy az Orosz Ortodox Egyház és más ortodox egyházak hangját nem hallották meg. Ez a döntés sajnos nem irányul a meglévő ellentétek kibékítésére, hanem ellenkezőleg, még nagyobb megosztottsághoz vezethet, amiről Kirill pátriárka július 6-án nyilatkozatot tett" – mondta Lejgoda.

Kirill, az orosz ortodox egyház pátriárkája hétfőn nyilatkozatban szólította fel a török vezetést arra, hogy tanúsítson józanságot, és őrizze meg „a keresztény kultúra egyik legjelentősebb remekműve" és „a világ keresztényeinek milliói számára szimbolikus templom" semleges státusát, hozzájárulva ezzel Oroszország és Törökország kapcsolatainak további fejlődéséhez, valamint a vallásközi béke és egyetértés megerősítéséhez. Az egyházfő rámutatott, hogy a 6. században épített szentély különösen sokat jelent mind az egyetemes, mind az orosz ortodox egyház és kultúra számára, és az orosz nép hagyományosan „keserűséggel és felháborodással" fogad minden olyan kísérletet, amelynek célja a konstantinápolyi egyház ezeréves lelki örökségének „megalázása vagy lábbal tiprása".

„A Szent Szófia fenyegetettsége egyúttal fenyegetést jelent az egész keresztény civilizáció, vagyis szellemiségünk és történelmünk számára" – hangsúlyozta Kirill.

„Minden civilizált állam kötelessége, hogy megőrizze az egyensúlyt, hogy összebékítse, ne pedig kiélezze az ellentéteket a társadalomban, s hogy összehozza, ne megossza az embereket" – tette hozzá.

Ilarion metropolita, a moszkvai patriarkátus egyházközi külügyeinek irányítója vasárnap a Rosszija 24 hírtelevízióban kijelentette: a Hagia Sophia státusának megváltoztatására irányuló minden törekvés a törékeny felekezet- és vallásközi egyensúly megbontásához vezet.

A Hagia Sophia 1935 óta múzeum, és Isztambul vezető turistalátványossága. Az épület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza, majd az ortodox keresztény világ központja volt. Konstantinápoly 1453-as oszmán török elfoglalása után dzsámivá alakíttatták át a bazilikát. A 20. században Musztafa Kemal Atatürk, a modern Törökország megalapítója múzeummá alakíttatta át az épületet, amely a fiatal köztársaság világi jellegét volt hivatott hangsúlyozni. A műemlék 1985 óta szerepel az UNESCO világörökségi jegyzékén.

Forrás: MTI