Eszenyi Enikő ügyében még tart a vizsgálat

Kardos Ernő 2020. április 16. 10:17 2020. ápr. 16. 10:17

Bár papíron már hetek óta Rudolf Péter a Vígszínház új igazgatója, de a kinevezett direktor valójában csak június végén, Eszenyi Enikő távozása után veszi át hivatalosan is a napi teendőket. Addig azonban még folytatódik az a vizsgálat, amelyet a színház 245 dolgozójának kérésére rendelt el a Fővárosi Önkormányzat. A színház felügyelő bizottsága azt szeretné tisztázni, hogy Eszenyi Enikő vezetése alatt, valóban napi gyakorlat volt-e a verbális erőszak, illetve az agresszív vezetés – ahogy azt többen állították. A Hírklikk kérdésére a főpolgármester helyettes, Gy. Németh Erzsébet azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatot Eszenyi pályázatának visszavonása ellenére is végig akarják vinni.

Az elkezdődött vizsgálódás célja nem az Eszenyi-korszak művészi munkájának értékelése, hanem annak tisztázása, hogy a Vígszínházban az elmúlt években érvényesült-e az alkotók szakmai integritása, vagy sem. Mint emlékezetes, Eszenyi Enikő közvetlenül azután vonta vissza a szakmai zsűri által támogatott igazgatói pályázatát, miután a Vígszínház 245 művésze kérte a fenntartót, a Fővárosi Önkormányzatot, hogy végezzenek alapos vizsgálatot az Eszenyi által elkövetett szóbeli abúzus, verbális agresszió és más visszaélések feltárására. 

A vizsgálat elkezdése után, Eszenyi Enikő búcsúlevelében úgy fogalmazott: arra az elhatározásra jutott, hogy „a maga, és mások méltóságának megőrzése érdekében,” a Vígszínház vezetésére beadott pályázatot – annak ellenére, hogy azt a szakmai bizottság a legalkalmasabbnak találta – visszavonja, a tevékenységét a Vígszínházban befejezi.

A színház művészei nagyon fontosnak tartották Eszenyi Enikő visszalépését. Elsősorban azért, hogy a színészeknek „ne kelljen további sebeket feltépni” a nyilvánosság előtt  nyilatkozta a Klubrádióban Hegyi Barbara. A társulat nevében megszólaló művésznő ezen kívül azt is hangsúlyozta, hogy jó lett volna, ha pályázatának visszavonása után Eszenyi bocsánatot is kér a társulattól. Talán ez enyhítette volna azt a fájdalmat, és kényszerűen elviselt feszültséget, amit Eszenyi maga mögött hagyott.

Megszólalt az ügyben Stohl András is, aki Eszenyi lemondásakor azt kifogásolta, hogy az igazgatónő „önmagát áldozatnak állította be, akit minden valós indok nélkül máglyára küldtek”. Stohl szerint, az áldozat nem Eszenyi, hanem azok, akik ellen a hatalommal való visszaélést elkövette, ezért illene bocsánatot kérni – összegezte nyilatkozatában Stohl, aki korábbi távozását a színházból az ott kialakult légkörrel is magyarázta.

A vizsgálatot végző felügyelőbizottság tagjai nem kívántak nyilatkozni. Gy. Németh Erzsébettől azt kérdeztük, hogy egyáltalán van-e még értelme a vizsgálatot végigvinni, hiszen már kinevezték az új igazgatót. A főpolgármester-helyettes portálunknak azt nyilatkozta, hogy a járvány ideje alatt a vizsgálat ugyan szünetel, de az elkezdett munkát mindenképp befejezik, mert ez hozhat megnyugvást a színház művészei és a közönség számára is.

Miután hasonló vizsgálatot színházban eddig még soha nem végeztek, tehát soha nem vizsgálták, hogy sérült-e az alkotói légkör, érvényesült-e az alkotók szakmai integritása, vagy az érintettek valóban a hatalommal való visszaélés áldozatai lettek.e. Meghallgatják az egész problémát felvető Néder Panni rendezőt, illetve Fenyvesi Lili filmrendező-asszisztenst. Ezen kívül, a színház művészeit, továbbá a távozókat is, akik levélben tiltakoztak Eszenyi módszerei ellen.

A felügyelő bizottság vizsgálatának eredményét rövidesen nyilvánosságra hozzák majd, de annak megállapításai a színház vezetésére már nem lesznek hatással. Vagyis abban az esetben, ha az Eszenyi Enikő elleni vádak valótlannak bizonyulnak, akkor sem változik a színi direktor személye, mert a szakmai támogatást megszerző igazgatónő önként mondott le a jelöléséről.