„Ez a cserbenhagyás költségvetése: a sajátjainak ad, a magyar embereket cserbenhagyja"

HírKlikk 2020. május 27. 08:48 2020. máj. 27. 08:48

Nem nyugszik bele, hogy nem kapott válaszokat a kórházi ágyak kiürítéséről – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kedden, az ATV Egyenes beszéd című adásában. A jövő évi büdzsét „a cserbenhagyás költségvetésének” nevezte.

A kórházi ágyak kiürítése „a Fidesz kommunikációjának Achilles-sarka. Ez az a pont, ahol rossz döntést hoztak, ezt nem hajlandók elismerni. (…) Az egész járványkezelési történetben ez a legsúlyosabb és legdurvább hiba, amit elkövettek” – mondta.

Pedig az ügyet föl kell tárni, szembe kell nézni a hibás döntésekkel, és a felelősséget vállalnia kell Kásler Miklósnak és Orbán Viktornak is – mondta a pártelnök.

Ezért parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, mivel Rétvári Bence államtitkártól kapott ugyan egy levelet, de nem adott választ a konkrét kérdéseire: hány ágyat ürítettek ki, hány műtét maradt el, értesítették-e az önkormányzatokat.

A bizottság kezdeményezéséhez negyven képviselő aláírása kell, ezért megkeresi az ellenzéki pártok frakcióit. „Nagyon bízom benne, hogy fogják támogatni, sőt, biztos vagyok benne; és bekerül majd a Parlament elé” – mondta.

Ott válik majd el, a kormánypártok is megszavazzák-e a testület felállítását, vagy „takargatni valójuk van”. „Van titkolni való, mert nem válaszolnak” – állapította meg.

Úgy folytatta: „ezt mi nem fogjuk hagyni!”

Ha nem lesz bizottság, az MSZP akkor sem hagyja annyiban a történteket, hiszen rengeteg lakossági jelzést kapnak. Debrecenből, Esztergomból és más településekről is jelentettek az ágykiürítés miatti tragédiákat. A miniszterelnök 11 ezer emberről beszélt, akiket egyik napról a másikra kitettek a kórházakból vagy a rehabilitációs intézetekből, de egy mai adatból az derült ki, hogy 24 ezer ember lehet érintett.

A ma benyújtott költségvetésről a pártelnök azt mondta: az „a cserbenhagyás költségvetése és nem az emberekről szól”. Ezért az MSZP olyan módosító indítványokat fog benyújtani hozzá, amelyek arról szólnak, hogyan lehet a „szétrombolt, szétszakított” szociális hálót újjáépíteni, a munkavállalókon, a nyugdíjasokon és a családokon segíteni.

Fejlesztésekre és a gazdaság újjáépítésére is tesznek javaslatot, hogy ne arról szóljanak a hírek, „hogy 83 milliárd forintot költött el a Magyar Turisztikai Ügynökség Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István a szálloda-felújításaira, miközben megsarcolják az önkormányzatokat, miközben ellehetetlenítik a főváros főpolgármesterét.”

„Láthatóan azt sem titkolják, hogy megint csak a saját embereiket védik, ez az egész gazdasági csomag, amit elindítottak, ez nem szól másról, mint hogy a NER-lovagok ne veszítsenek túl sokat. Közben cserben hagyták a munkavállalókat, és cserben hagyják azokat a kis- és középvállalkozásokat, amelyek leginkább rászorulnának a támogatásra” – mondta.

Az MSZP javaslatának része, hogy a tudásba fektessenek be, hogy tudásalapú gazdaság és társadalom jöjjön létre. De a kormány sem az egészségügyre, sem az oktatásra nem költ többet, a jóléti kiadások sem növekednek, miközben propagandára jut 25 milliárd forint, a közmédia finanszírozására közel 80 milliárd, több százmilliárd a Paksi Atomerőműre, és 83 milliárd a barátok, rokonok szállodafelújítására.

„Ezért mondtam azt, hogy ez a cserbenhagyás költségvetése. (…) Ugyanazt csinálja a Fidesz, itt a válsághelyzet kellős közepén, amit eddig csinált: a sajátjainak ad, a magyar embereket pedig cserben hagyja” – jelentette ki.

Forrás: Hírklikk