Ez a film kapóra jöhet a Fidesznek jövőre: már forgatják a Gyurcsány-filmet?

HírKlikk 2021. április 11. 14:14 2021. ápr. 11. 14:14

Elindult a forgatása annak a filmnek, ami Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklatáról, annak utóéletéről, és így közvetlenül a 2006 őszén kirobbant utcai eseményekről, például a tévészékház elleni ostromról szólhat majd – írja fényképekkel illusztrált cikkében a Telex. A portál szerint mindezt onnan tudni, hogy felállították a díszlet egy részét a budapesti Szabadság téren, a volt tévészékház előtt, ahol az ostrom történt.

A jó eséllyel nagyon erős politikai töltettel készülő, a 2022-es választások előttre összeálló film ügyében szinte minden érintett elzárkózott attól, hogy bármiféle információt megerősítsen – emlékeztet a Telex cikke, amely beszámol arról, hogy ugyanakkor a forgatás helyszínén készült képek alapján jól beazonosítható, hogy pontosan mit is örökítenek meg. A helyszínen ott áll egy vízágyú, illetve az a kiégett autó, amelyet a zavargások után évekig fel lehetett fedezni az MTVA Kunigunda útjai székházának udvarán, és amely állítólag épp az ostrom idején az épületben dolgozó Baló György műsorvezetőé volt.

Február közepén a Telexhez eljutottak olyan információk, miszerint egy casting-cég egy Gyurcsány Ferenchez kötődő filmbe keres szereplőket. A 24.hu nagyjából másfél hónappal ezelőtt egy szereplőválogatáshoz küldött rövid leírása is az őszödi beszédből kiszivárgott hangfelvétel vonalat erősíti.
A castingot végző cég a szereplők keresésekor azzal érvelt, hogy a film nem politikai állásfoglalás lesz, hiszen nemzetközi stábbal, külföldi rendezővel készül, ráadásul nagy lehetőségről van szó, hiszen komoly anyagi támogatásból gyártják majd, és „széles közönség előtt fogják vetíteni”. Ám a 24.hu által megszerzett e-mail szerint a színészeket a Megafilm Tétényi úti székházába hívták meghallgatásra. Ez a cég nem más, Kálomista Gábor cége, a producer viszont a lap megkeresésére sem írásban, sem telefonon nem reagált érdemben. 

A Megafilm: egyébként a Nemzeti Filmiroda (NFI) nyilvántartása alapján, például „A hazugság ára”  című filmen dolgozik, amit 2022-ben mutathatnak be. Azt, hogy ez lehet a film címe, a Blikk is belengette még februárban, olyannyira, hogy ők már azzal a gondolattal is eljátszottak, ki játszhatja a filmben Gyurcsányt. A filmről annyit tudni, hogy 800 millió forintos büdzséből készül, közvetlen állami támogatást nem kap, csak a 30 százalékos, tehát jelen esetben 240 millió forintot jelentő adókedvezmény formájában megjelenő támogatást kapja a film.

Ugyan nem egyedülálló, de érdekes, hogy február közepén-végén még a casting tartott, áprilisban pedig – a járványügyi szigorítások ellenére – már el is kezdődött a forgatás, ami október 23-ig tart majd, legalábbis a már említett NFI-nyilvántartás szerint ez szerepel A hazugság ára című film mellett. Ez alapján 2022-ben, a következő országgyűlési választások évében gond nélkül bemutatható lesz.

A Fidesz kampánya – lényegében már most is – az állandó, nagyipari gyurcsányozásra épít majd a 2022-es választások napjáig. Így a Fidesznek is elég jól jönne kampányeszközként egy film a 2006-os eseményekről – emlékeztet a Telex cikke.

 
Forrás: Hírklikk