Ezer forintot ér a kormánynak a tanárok munkája
A Klebelsberg Központ veszprémi tankerületi központja fejenként 1000 forint jutalomban részesítette a tanárokat, tanítókat a pedagógusnap alkalmából. Ne tessék azzal viccelődni, hogy ez a pénz nem sok. A baloldali kormányok még ennyit sem adtak a pedagógusoknak, arról nem is szólva, hogy Gyurcsány egyszer csúnyán nézett egy biológia tanárra. És Soros György sem adott nekik soha semmit, mert utálja a pedagógusokat. Ha rajta állna, már migránsok tanítanának minden magyar iskolában.
Vannak országok, ahol örülnének, ha legalább ennyit kapnának a tanárok. Akik – mint tudjuk – egész nyáron nem csinálnak semmit, miközben mások keccsölnek.
Mégis, mit gondoltok, Észak-Koreában, kaptak idén jutalmat a pedagógusok? Na ugye, hogy nem tudjuk. De, tegyük fel, hogy kaptak. És, mire mentek vele?
Az a baj, hogy nálunk az emberek semminek sem tudnak örülni. Anyáink és apáink idejében még volt becsülete ezer forintnak. Akkor, ha valaki kapott ezer forintot, nem fanyalgott, hanem vett belőle valamit. Amit lehetett kapni.
Igaza volt id. Marosán Györgynek, aki azt mondta a lázongó munkásoknak, hogy nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy!
Van egy magyar közmondás, ajánlanánk a most fanyalgó pedagógusok figyelmébe: ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Kedves tanárok, tanárnők! Hallottátok, hogy Mészáros Lőrinc panaszkodott volna az idei pedagógusnapi jutalmára? Vagy teszem azt, Tiborcz István! Pedig, lóf@szt kaptak ők pedagógusnapra, nem ezer forintot. Orbán Viktor még feleennyit sem kapott.
Tessék örülni annak, ami van. Majd, ha elvesz tőletek a kormány ezer forintot, akkor lesz okotok felháborodni. Úgyhogy, fel a fejjel barátaim, mert az élet szép. Ha nem hiszitek, hallgassatok meg egy viccet.
Kásler Miklós fodrászhoz megy.
– Jó napot, miniszter úr! – köszönti az üzletben a fodrász.
– Hát maga megismer engem? – kérdezi a miniszter.
– Hogyne ismerném meg magát, nemrég még tanítottam, csak nem tudtam belőle normálisan megélni, kitanultam a fodrászatot, és most ebből élek.
A miniszter ezután beül egy étterembe ebédelni.
– Mit hozhatok, miniszter úr? – kérdezi a pincér.
– Maga honnan ismer engem? – csodálkozik Kásler.
– Nemrég még matematikát tanítottam egy gimnáziumban, de annyira kevés volt a fizetésem, hogy inkább megpróbálkoztam a vendéglátással.
Kásler, miután megebédelt, gondolta, kicsit kiszellőzteti a fejét. Elküldte a sofőrt a hivatali autóval és gyalog indult hazafelé.
– Volna egy kis aprója, Kásler úr? – szóíltotta meg egy koldus.
– Ne mondja nekem, hogy maga is tanár volt, de nem tudott megélni, ezért inkább koldusnak állt!
– Én még most is tanár vagyok – válaszolt a koldus. – Csak most van egy lyukas órám, gondoltam, kiegészítem a fizetésemet.
Szóval, tessék megköszönni a Klebelsberg Központ veszprémi tankerületi központjának az ezerforintos pedagógusnapi jutalmat. Ez az elismerés ugyanis szimbólum. Annak a kifejezése, hogy a kormány értékeli a tudást, fontosnak tartja a kiművelt emberfőket, és a maga módján hálás a pedagógusok odaadó munkájáért.
