Ezért írta Orbán fotója alá egy képviselő, hogy reméli, ebolával oltották be

HírKlikk 2021. március 3. 08:04 2021. márc. 3. 08:04

A Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap osztotta meg a Facebook-oldalán azt a fotót, amin beadják neki a kínai vakcinát, ehhez a képhez szólt hozzá Hüse János balmazújvárosi önkormányzati képviselő, aki mentőápolóként is dolgozik. A komment a következő volt: remélem, ebolával – írja a Telex.

Debreciner cikke szerint a hozzászólásra felfigyeltek a balmazújvárosiak, többen fel is háborodtak a történteken.

Hüse aztán kiadott egy közleményt, ebben fejtette ki az ebolázás okait. Azt írta, hogy az elmúlt időszakban az egészségügyben sok feszültség keletkezett, amit csak növelt a járvány közepén megvalósított egészségügyi átalakítás.

„Eközben a frontvonalban dolgozók megbecsülése enyhén fogalmazva sem méltányos, míg a honatyák tiszteletdíjai pedig növekednek. Szörnyű látni azt, hogy a lakosság hónapok óta csak vegetál, vállalkozások, emberi életek, családok mennek tönkre. Az ígért segítség pedig nem jut el az igazán rászorulókhoz. A tehetetlen düh és elkeseredettség eredményezte ezt a meggondolatlan kommentet” – írta, és hozzátette, hogy szerinte mindenki hibázhat, és ő a maga részéről inkább százszor hibázzon a Facebookon, mint egyszer a munkája során.

Hüse húsz éve dolgozik mentősként, de a kommentjét bevallása szerint „nem mint mentős, nem mint önkormányzati képviselő, hanem mint egyszerű, dühös és elkeseredett ember tette”, és vállalja a felelősséget a történtekért. A hozzászólást egyébként azóta törölte.