Ezért rak a Fidesz pártkatonát az Ady gimnázium élére

HírKlikk 2018. augusztus 9. 10:31 2018. aug. 9. 10:31

Sok volt a probléma a debreceni iskolában, ezért nem maradhatott az eddigi igazgató.

Hiába támogatták a tanárok, a szülők és a diákok is az eddigi igazgató, Rózsavölgyi Gábor pályázatát a Debreceni Ady Endre Gimnáziumban, a minisztérium indoklás nélkül elutasította azt. Helyette Türk László történelemtanár, fideszes önkormányzati képviselő lesz az igazgató, aki kívülről érkezik - idézi fel a cívis városban történteket a hvg.hu.

Türk korábban az Epreskerti Általános Iskola intézményvezető-helyettese volt, emellett a Nemzeti Pedagógus Kar megyei elnökhelyettese, illetve tavaly megnyerte a debreceni időközi választást, és így a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője lett.

A Klebelsberg Intézményfenntartó az ATV-nek azt mondta, az intézmény jövőjét szem előtt tartva döntöttek Türk László mellett, a fenntartói törvényességi ellenőrzés ugyanis a jogszerű működés hiányát állapította meg a tanórák megtartása és helyettesítése, a pedagógusok feladatkiosztása, továbbá az intézményi dokumentumok koherenciája vonatkozásában. A központ szerint az igazgató nem kezelte megfelelően a problémákat.

Forrás: hvg.hu