Ezzel a tíz éve regnáló hatalommal nem lehet párbeszédet folytatni

– Törley Katalin neve összefonódott a Tanítanék Mozgalommal. A  mozgalomban a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanáraként, a gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnökeként vett részt. Most mit csinál?

– A közalkalmazotti tanácsban betöltött tisztségemről már régen lemondtam, de továbbra is tanítok a Kölcseyben – bár második éve csupán félállásban. Lemondtam arról is, ami pedig mindig nagyon fontos volt számomra: 15 év után nem vállaltam osztályfőnökséget sem tavaly, sem idén.

– Elfáradt?

– Igen, azt hiszem, kimerültem. Úgy éreztem, egy ideig kicsit nagyobb távolságot kell tartanom a tanítással és az iskolámmal, és ezzel az egész oktatásügyi világgal, mert különben belebetegszem. Ugyanakkor nem szerettem volna otthagyni a tanítást. Ragaszkodom hozzá, még mindig sok örömet találok benne – bár pont a járvány idején, ezek az örömök is megszűntek: az online világ nem az én világom…

– A mozgalom az oktatás jobbításáért szállt síkra, petíciókat fogalmazott meg, tüntetéseket, demonstrációkat szervezett. Mostanában azonban keveset hallani róla. Miért?

– Közel négy éven keresztül küzdöttünk egy maroknyi aktivistával az oktatási rendszerünk jobbá tételéért. Mindannyian önkéntesek voltunk, civil aktivisták, a munkánk, a családunk mellett dolgoztunk a mozgalomban. Sok szempontból szélmalomharcnak bizonyult a küzdelmünk, bár nem gondolom, hogy teljesen haszontalan volt. De ezzel a tíz éve regnáló hatalommal nem lehet párbeszédet folytatni, ez világosan kiderült. Erőből átvitték az összes elavult és kártékony elképzelésüket a közoktatásban. Azok a szimpatizánsaink pedig, akik az elején nagy számban jöttek velünk, mellettünk, szintén belefáradtak a kudarcokba. Nem lehet egészségesen éveken keresztül felháborodottnak lenni. A társadalmi szolidaritással is nagy bajok vannak. Sajnos úgy érzem, csupán ideig-óráig állnak ki egymás ügyéért az emberek.

Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy megszűntünk volna, a mai napig teszünk közzé állásfoglalásokat, bizonyos ügyekben kapunk kérdéseket is. De az biztos, hogy csökkentett üzemmódban, vagy inkább csak őrlángon működünk jelenleg.

– A pedagógusok keresik önökkel a kapcsolatot, vagy mindennel elégedettek?

– Azt teljes biztonsággal állíthatom, hogy nem elégedettek a pedagógusok, iskolai, óvodai dolgozók. Előfordul, hogy keresik a Tanítanékkal a kapcsolatot, de új kritikus csoportok is alakulnak a közösségi hálókon: például nagyon komoly ellenállás bontakozott ki tavaly télen az új Nat-tal kapcsolatban, és most is sokan fejezik ki a felháborodásukat amiatt a káosz miatt, amit a Covid-járvány elégtelen kezelése, a kormányzati felelősségáthárítás és az ezzel párhuzamos, a valóságot tagadó propaganda-kommunikáció okoz. Ez egyébként lassan teljesen működésképtelenné teszi az oktatási intézményeket, félelemmel és kétségbeeséssel tölti el a pedagógusok nagy részét, és bizonytalanságban tartja a családokat is.

– A mozgalom az ellenzéki pártokkal közösen kidolgozta az Oktatási minimumot – mi lett ennek a sorsa?

– Az Oktatási minimum egy olyan dokumentum, amely valamiféle alapként és egyben iránytűként szolgálhat akkor, ha az azt aláíró pártok a hatalom közelébe kerülnek. Egyébként pedig nyilvános anyag, minőségi és vállalható, okulhatnának belőle az oktatás mai irányítói is, de attól tartok, nem összeegyeztethető azzal az autoriter, autonómia-ellenes, műveltség-ellenes hatalomgyakorlással, ami ma folyik az országban.

– Az Oktatási minimum még ma is érvényes lenne?

– Ez valóban egyfajta minimum, azokat az alapokat tartalmazza, amelyekben a 2018-as választások előtt létezett ellenzéki pártok közösen el tudtak fogadni és aláírtak (a Jobbik kivételével). Nagyon sok érvényes dolog van benne, hiszen a kezdeményező civil szerveződések (a Tanítanék Mozgalom és az Oktatói Hálózat) az elmúlt évek minden jelentősebb oktatásügyi, oktatáspolitikai dokumentumát felhasználták és szintetizálták a minimum kiindulási szövegéhez. Ugyanakkor az idő telik, múlik, olyan dolgok történtek mindannyiunkkal, amelyeket, úgy gondolom, muszáj figyelembe venni. Ilyen például a most is zajló járvány, s annak oktatásügyi következményei.

– Tervezik, hogy az Oktatási minimum „leporolásában” részt vesznek?

– Az Oktatási minimum valójában az aláírása óta az aláírói „tulajdona”. Mi azt vállaltuk és várjuk el, hogy folyamatosan ellenőrizhessük a megvalósulását, igyekszünk egy fajta civil garanciaként működni. Majd… Amennyiben a szöveg megújítására sor kerül, szívesen részt veszünk benne.

– A Tanítanék Mozgalom honlapján szeptember elsején jelent meg: Felhívás a Tanítanék közösségéhez #freeSZFE ..

– A közoktatás autonómiájának megszüntetése 2010-ben kezdődött, s mára, az új Nat bevezetésével, az ellenálló tanárok, iskolák, szülők, diákok energiáinak felmorzsolásával, a szakmai méltóságunk kivéreztetésével, gyakorlatilag befejeződött. A Tanítanék Mozgalom szolidáris az SZFE hallgatóival, oktatóival, munkatársaival. Ami velük történik, az mindannyiunkat érinti. Ami velük történik, nem egyetemi belügy, hanem társadalmunk egyik sorskérdése. Amit ők tesznek, az mindannyiunk kínzó kérdésére adhat választ: hol vannak a cselekvésünk határai? Mit tehetünk?

– Miképp fejezték ki a szolidaritásukat?

– Már a nyár folyamán, majd augusztus végén, s aztán szeptemberben is jelentettünk meg szolidaritási nyilatkozatokat a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A Tanítanék oktatásügyi mozgalom, de a kezdetektől hangsúlyoztuk a szolidaritás fontosságát, ráadásul az egyetemi autonómia kérdése nagyon is kapcsolódik a közoktatási autonómia kérdéséhez. A közoktatásban működő intézmények autonómiáját már évekkel ezelőtt bakanccsal taposta a sárba a jelenlegi országvezetés. Tudjuk, miről beszélnek azok a hallgatók és egyetemi dolgozók, akik most kiálltak magukért. A felhívások, szolidaritási nyilatkozatok mellett, személyes jelenléttel, segítséggel, és egy szimbolikus gesztussal is igyekeztünk kifejezni a támogatásunkat. Elvittük az SZFE diákjainak azokat a nagy molinóinkat, amelyeket a legnagyobb, több tízezres tüntetéseinken használtunk. Ezeknek komoly érzelmi értékük van számunkra, ugyanakkor a hátoldaluk alkalmas arra, hogy újabb molinók készüljenek belőlük. Azt remélem, nemcsak szerencsét hoznak ezek a – például számomra – nagyon fontos tárgyak, hanem valóban megteremtenek valamiféle folytonosságot. Hiszen meggyőződésem szerint, valóban ugyanazért küzdenek ma az SZFE-n, amiért mi küzdöttünk évekig, és amiért most is bármikor készek vagyunk kiállni.

– Ez azt  mutatja, hogy még mindig „égnek”, még ha kisebb lángokkal is. Mi ennek az oka?

– Amint azt már mondtam: kevesen vagyunk aktívak, s ez érthető is bizonyos fokig. A tanárok rettenetesen leterheltek, a küzdelmünkben nem volt sikerélmény, s a félelem  nagy úr. A magyar társadalomban súlyos szolidaritás-hiány is van. Azt gondolom, most arra kéne törekedni, hogy végre összeérjenek azok a társaságok, csoportok, szakmák, akik eddig elszigetelten próbáltak tenni magukért.

– Mit gondol, mi lesz a Tanítanék Mozgalom jövője? Vagy a járvány ezt is elmossa?

– Ezt nem tudom megmondani. Remélem, nem. Én igyekszem továbbra is megszólalni, amikor azt lelkiismereti kötelességemnek érzem. Nagyon szeretném, ha vége lenne a járványnak, de önmagában az még nem fogja megoldani mindazokat a problémákat, amik felhalmozódtak az oktatás területén, és egyáltalán, a társadalmunkban.