Farkasházy Tivadar: Orbánt be kellene zárni egy helyre, ahol alaposan megvizsgálnák

HírKlikk 2021. április 20. 06:51 2021. ápr. 20. 06:51

Farkasházy Tivadar humoristát, újságírót a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Szénási Sándor arról kérdezte, hogy a Hócipőben (két részre bontva) összeírta a 101 okot, amely ahhoz vezetett, hogy Magyarország jelenleg a világon a második (ha a 32 ezer lakosú Gibraltárt nem számoljuk) az egymillió lakosra vetített koronavírusos halálozások arányában, de már a héten lehagyhatja Csehországot. Úgy fogalmazott: 25 ezren haltak meg, egy Szentes, Jászberény, Kiskunhalas méretű város eltűnt a föld színéről.

Minden visszavezethető a szeptember-októberi és a januári semmittevésre – hangsúlyozta. Ha Orbán Viktor háborúról beszél, szerinte a fideszesek háborús bűnösök a „semmittevéssel és a mellébeszéléssel, hazudozással”.

A tragikus halálozási adatok ellenére, Orbán kinyitja az iskolákat, miközben őt meg „be kellene zárni egy olyan helyre, ahol legalábbis alaposan megvizsgálnák”.

Egyébként korábban a miniszterelnök maga is arról beszélt, hogy a halálozás mértéke a legfontosabb adat ahhoz, hogy megítélhessük a járvány elleni védekezés sikerét – jegyezte meg.

Farkasházy ennek kapcsán azonban utalt a Medián felmérésére, amelyből az derült ki, hogy a kormánypárti szavazók 53 százaléka jónak vagy nagyon jónak látja a magyarországi koronavírusos halálozási arányokat a szomszéd országokhoz képest (még az ellenzéki szavazók 20 százaléka is így vélekedik). Miközben mind a hét szomszédunknál sokkal kevésbé rossz a helyzet, mint nálunk – a magyarországinak a románoknál a fele, az osztrák „laborban" kevesebb mint a fele, az ukránoknál a harmada, a szerbeknél a negyede a koronavírusos halottak száma lakosságarányosan. „Éljen Orbánt kiáltanak”, amikor a környezetükben is sorra halnak meg az emberek, a rokonaik, az ismerőseik, a szomszédaik? A mohácsi csatamezőn kiabálják, hogy győztünk? – tette fel a kérdést.

Kitért a júniusi foci Eb-re is, amelyen– mint felidézte – a tizenkét rendező közül csak a három „diktatórikus”, Oroszország, Azerbajdzsán és Magyarország ígért legalább félházat, a magyar kormány egyedüliként teltházat, Nyugat-Európában néhány (nálunk sokkal jobban álló) országnak eleve nem tetszik az európai szövetség ötlete, hogy nézőket kellene beengedni a stadionokba. Ironizálva azt kérdezte, „Tudod, miért vállalunk be teltházas rendezést? Mert nem a külföldiektől kell félnünk, hanem egymástól.”

Farkasházy azt is mondta, Müller Cecília országos tiszti főorvos tavaly tavasszal a maszkok és a tesztek ellen beszélt, amivel „parancsra hazudott”, merthogy épp nem volt elég ezekből az eszközökből. Azt képviselni pedig, amint azt a kormány teszi, hogy nem is olyan fontos tesztelni, szerinte olyan, mintha légitámadás előtt valaki azt mondaná, hogy ne kapcsolják be a szirénákat.

Felhozta Lázár János volt miniszter megdöbbentő mondatát is, amely szerint 20 ezer magyar halt meg a nyugati vakcinák hiánya miatt, és 600 ezret mentettek meg a keletiek. Szerinte ha Lázárnak igaza van, akkor „előre haltak” ezek az emberek november-decemberben, amikor a vakcinákat még sehol sem kezdték el használni.

Hangsúlyozta:

25 ezer embert siratunk, több mint a felüknek élnie kellene, ha „Orbán nem szórakozik szeptemberben és januárban”, és nem hazudozik Gulyás Gergely, Orbán Balázs vagy Varga Judit. 

Felmérhetetlen, amit műveltek, az Orbán-uralkodás 15 évének ez olyan bűnfoltja lesz, amit nem tudnak lemosni KESMA-lapokkal. Eltitkoljuk Segesvárt, eltitkoljuk a Don-kanyart? – kérdezte.

Forrás: Klubrádió