Fejleszti a főváros a hajléktalanszállókat

HírKlikk 2019. november 19. 09:53 2019. nov. 19. 09:53

A téli krízisellátásról múlt héten a Városházán volt egyeztetés, ahol Karácsony Gergely főpolgármester fogadta a hajléktalan embereket segítő szervezetek képviselőit.

A Menhely Alapítvány igazgatója, Aknai Zoltán a Népszavának azt mondta, a találkozó résztvevői több pontban fogalmazták meg, hogyan lehetne az ellátást hatékonyabbá tenni. Ilyen a szálláshelyek akadálymentesítése, higiéniája, az egészségügyi ellátásra szoruló hajléktalan emberek segítése.

A konkrétumokról Misetics Bálint, A Város Mindenkié csoport aktivistája beszélt a lapnak, aki mostantól a Fővárosi Önkormányzat munkáját is segíti. Mint mondta, az önkormányzat több tízmillió forintos forrást különít el az éjjeli menedékhelyek színvonalának emelésére, az akadálymentesítés mellett ilyen például a rendszeres poloska- és csótányirtás. Szeretnék bővíteni a lábadozó férőhelyeket, ahova olyan hajléktalan emberek kerülnek, akiknek orvosi ellátásra, ápolásra is szükségük van.

Ők azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a segítségre, ám az állapotuk miatt a hagyományos szálláshelyeket nem tudják igénybe venni – mondta Misetics. A javaslatok konkretizálása még tart, az azokról szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés november 27-ei ülésén tárgyalják majd.

A szakember hangsúlyozta: a hajléktalan emberek segítése mellett a hajléktalanság csökkentése is prioritás az önkormányzat számára, az utcán élők megbélyegzését, büntetését ugyanakkor elutasítják. 

Forrás: Népszava