„Felbujtók vannak az illegális határátlépést megkísérlők mögött"

HírKlikk 2020. január 29. 12:00 2020. jan. 29. 12:00

Felbujtók vannak az illegális határátlépést megkísérlő csoportok mögött, ami a keddi röszkei támadásnál is megmutatkozott – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerdán, az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: az ötletadók politikai szándékból cselekedhetnek, de szervezett bűnözői csoportok is lehetnek a háttérben.

Horváth József elmondta: az elmúlt hetekben illegális bevándorlók három-négy fős csoportjai már próbálkoztak azzal, hogy egy időben, több helyen törjenek át egy viszonylag nagyobb határszakaszon, ezzel „tesztelve", hogy a magyar határőrizet hogyan reagál egy folyamatos nyomásra. A keddi áttörési kísérlettel pedig azt nézték meg – folytatta –, hogy a hatóságok mit lépnek, ha egy olyan nyílt határátkelőhelynél próbálkoznak, ahol feltételezésük szerint, nincs fegyveres őrség.

Az illegális határátlépéssel kísérletezők megszervezték magukat, összeegyeztették az időt és a helyszínt, amely nem mellesleg egy logisztikailag könnyen megközelíthető hely – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy választásuk tudatos és szándékos volt. Valószínűleg úgy gondolták, hogy kevésbé őrzik a határátkelőt, ha nincs nyitva, vagyis nyilvánvalóan felderítették a helyszínt, nézték az éjszakai biztonsági helyzetet, a szolgálatot teljesítő emberek számát, és mindezt mérlegelve, támadtak hajnalban – értékelt Horváth József.