Feljelentették Badár Sándort egy rádiókabarés műsora miatt

HírKlikk 2020. március 13. 10:50 2020. márc. 13. 10:50

Bírságot szabott ki a médiatanács egy rádióra, és állampolgári bejelentések alapján vizsgált két esetet – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint, a grémium 30 ezer forintos bírságot szabott ki a székesfehérvári Alpha Rádió szolgáltatójára, mert a szerződésben vállaltakhoz képest, kevesebb szöveget, valamint közszolgálati és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi közéletet segítő műsort sugárzott egy vizsgált januári adáshéten.

A médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve, állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét – írták.

Tájékoztattak arról is, hogy állampolgári bejelentés nyomán, megvizsgálták a Kossuth rádió egy januári késő esti rádiókabaréjának egy műsorrészletét, amelyben Badár Sándor adott elő. A testület megállapította, hogy az etnikai kisebbségre használt kifejezések egyéni érzékenységet sérthettek, de nem voltak sem gyűlöletkeltők, sem kirekesztők, és az elhangzottak nem kérdőjelezték meg valamely közösség egyenlő emberi méltóságát sem, így a jogszabály nem ad lehetőséget arra, hogy a médiatanács eljárást indítson – tudatták.

Szintén bejelentés nyomán, kiskorúak védelmére vonatkozó szabály megsértése miatt vizsgálták a mobilarena.hu weboldal egyik februári cikkét is, amelyben videók szerepeltek. A testület ebben az esetben sem indított eljárást, mert – indoklásuk szerint – az erotikus elemeket megjelenítő, fehérneműs nőket szerepeltető videó nem tartalmazott a kiskorúak személyiségfejlődését súlyosan károsító elemeket, például pornográfiát.

Hangsúlyozták: a döntés nem azt jelenti, hogy a grémium elfogadhatónak tartja a humorista által használt kifejezéseket és a weboldalon megjelentetett videó tartalmát, valamint, hogy azt nyilvánosságra hozták. A tanács szerint, mindkét tartalom kifogásolható, a közbeszédben és a reklámtartalmak körében nem kívánatos irányt jelent, de a döntést jogszabályi keretek határozzák meg, és a vizsgált tartalmak a jogsértés szintjét nem érték el – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI