Az oltási stratégia iránt érdeklődik az MSZP EP-képviselője

HírKlikk 2020. december 8. 11:35 2020. dec. 8. 11:35

Hazug kormányzati propaganda és EU-ellenes kampányok helyett inkább az emberek tájékoztatására kellene költenie a kormánynak a koronavírus elleni tömeges oltás kapcsán – jelentette ki keddi online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője rámutatott, hogy a magyar társadalom nagy része egyelőre még oltásellenes, aminek az az oka, hogy a kormány bizonytalan eredetű és nem az Unióban bejegyzett vakcinákat hoz be az országba.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy bár a mai nappal elindult az előzetes regisztráció az oltásra, a kormányfő pedig közölte, hogy tizenháromezer helyszínt jelöltek ki majd az oltóanyag beadására, ennél többet azonban az oltási stratégiáról nem tudni. „Elfogyott a bizalmunk a kormánnyal szemben, kötelességük hitelesen tájékoztatni a magyar embereket!” – tette hozzá a szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament egészségügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának tagja.

Ujhelyi emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság már júniusban elfogadta oltóanyag-stratégiáját és októberben bemutatta javaslatait a tagállamok számára is a hatékony oltási stratégiák kidolgozásához és az oltóanyagok alkalmazásához. A képviselő fontos tényként megerősítette, hogy köszönhetően az európai együttműködésnek: minden EU-tagállam egyidejűleg, népességarányosan fog hozzájutni a Covid19 elleni oltóanyagokhoz, így a nálunk gazdagabb uniós tagállamok sem juthatnak előbb a biztonságos vakcinához.

Az MSZP európai politikusa hangsúlyozta, hogy a tömeges oltóanyagok szállítása, tárolása és beadása komoly logisztikai feladatokat jelent; típustól függően legalább mínusz 70 és mínusz 80 fokon kell az oltóanyagokat tárolni, ha pedig a hűtési lánc megszakad, a vakcina is megsérülhet. Ujhelyi példaként említette, hogy a frankfurti repülőtéren már tavasz óta készülnek a logisztikai feladatok megoldására, azt azonban, hogy Magyarország milyen technikai és humán-előkészületeket tett, nem tudni.

Az MSZP politikusa korábban írásbeli kérdéssel és közérdekű adatigényléssel fordult ezzel kapcsolatban az egészségügyért felelős Emberi Erőforrás Minisztériumhoz, onnan azonban elmondása szerint csak annyi választ kapott, hogy a szaktárca nem adatkezelő az ügyben, vagyis nem illetékes. „A járványhelyzet nem játék! Hogy van az, hogy az egészségügyi beszerzések a Külügyminisztériumhoz tartoznak, az egészségügyi ágazat reformja és a kórházparancsnokság pedig a belügyi tárcához?” – tette fel a kérdést Ujhelyi István.

Az MSZP képviselője online sajtótájékoztatóján megismételte a kormányhoz intézett, egyelőre válasz nélkül maradt kérdéseit. Eszerint elvárja, hogy mielőbb és minél részletesebb módon megismertesse a kormány a teljes oltási stratégiát, de választ vár arra is, hogy milyen ütemezésben, milyen körben, milyen kapacitás-háttérrel tervezi a kormány beadni a várható vakcinákat? Ujhelyi arról is tájékoztatást vár a kabinettől, hogy pontosan hány embert és mennyi idő alatt lesz képes a magyar ellátórendszer beoltani a vakcinák megérkezése esetén, illetve milyen fizikai és technikai, valamint humánerőforrás határa van jelenleg az oltási kapacitásnak.

Az MSZP politikusa arról is tájékoztatást vár, hogy milyen eszközökkel és ágazati lehetőségek bevonásával tervezi a kormány növelni ezt a kapacitást a minél szélesebb körben és minél gyorsabban végrehajtható átoltás érdekében, valamint, hogy milyen módon és milyen összegből akar tájékoztató kampányt folytatni a kabinet a tömeges oltás kapcsán. Ujhelyi István arra is választ vár a kormánytól, hogy milyen költségkerettel számolnak a tömeges oltás esetében, ezt pedig milyen keretből, milyen uniós források felhasználásával tervezi finanszírozni a kabinet.

Forrás: Hírklikk