Felmérés: csökken a vakcinák népszerűsége Magyarországon

HírKlikk 2021. május 10. 10:25 2021. máj. 10. 10:25

A keleti oltóanyagok elfogadottsága nem, vagy alig változott március óta, és a nyugati vakcinák népszerűsége is csökkent – derült ki a Népszava megbízásából készített felmérésből.

A magas halálozási adatok miatt a válaszodók nagy többsége fogalmazott meg kritikát, tízből nyolcan elégedetlenek ebből a szempontból az ország teljesítményével. Az utóbbi hetekben zajló intenzív oltási kampány a felmérés szerint nem igazán használt sokat – írja a lap. A keleti oltóanyagok elfogadottsága nem, vagy alig változott március óta, a kínai Sinopharmot például márciusban és április végén is a megkérdezettek csupán alig fele (49 százalék) fogadta volna el, a Szputnyikot még ennél is kevesebben (47 százalék).

A nyugati vakcinák népszerűsége is visszaesett: a Pfizert korábban még a megkérdezettek több mint háromnegyede adatta volna be magának, most hét százalékkal kevesebben (69 százalék). Ennél is nagyobb lejtmenetben van a Moderna, hiszen a márciusi 56 százalékról 45-re esett vissza az oltóanyag elfogadottsága, ám ebben vélhetően az is visszatükröződik, hogy ebből egyelőre kisebb mennyiség érkezett hazánkba. Az AstraZeneca 45-ről 38 százalékra esett vissza.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ május 6-i adatai szerint így is vezetjük a lakosságarányos átoltottsági listát Európában, de tény, hogy egyre kevesebb a jelentkező. Kérdés, hogy a 16 milliárd forintból hamarosan induló új kormányzati mozgósító kampány segít-e a helyzeten. 

Forrás: Népszava