Felsorakozott az ellenzék Herényi Károly mögé

NVZS 2019. július 26. 13:57 2019. júl. 26. 13:57

„Függetlenként indulok, de a szóbeli megállapodás alapján a DK, az MSZP, a Momentum, valamint a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával” – jelentette be a Hírklikknek Herényi Károly volt MDF-es politikus, aki megkeresésünk előtt a Facebookon tudatta, hogy Balatonföldváron harcba száll a polgármesterségért az októberi önkormányzati választásokon. A Jobbikkal és az LMP-vel is tárgyalna. Öt éve egyetlen indulóként a Fidesz-KDNP jelöltje nyert 100 százalékkal, de a májusi európai parlamenti választásokon kiegyenlített volt az ellenzéki, illetve a kormánypártok szereplése.

„Minimum a Lipótmezőre küldtem volna azt, aki 1989 őszén – amikor már MDF-es voltam – azt mondta volna nekem, hogy 1990-ben a Magyar Demokrata Fórum kormányt fog alakítani” – kezdte Herényi Károly válaszát kérdésünkre, hogy milyen esélyt lát a Fidesz jelöltjének a legyőzésére. A világ eseményeiben szerinte az a szép, hogy nehéz őket előre látni, s „ki tudja, milyen folyamatok játszódnak ma a magyar lelkekben”. Mindenesetre ő azt látja, hogy „az országban egyre nagyobb az elégedetlenség és mellette a félelem, ami óriási dolgokra képes: 1989-90-ben is hasonló volt a helyzet, mint most”. Éppen ezért véli úgy, hogy nyerhető a dolog, „ha nem így látnám, akkor nem indulnék el”. Ha pedig mégsem nyer, akkor sem történt semmi, ilyen a demokrácia.

Mennyire segítheti őt a Balaton-parti településen annak a lakossági fogadtatása, ahogy Orbán és körei lenyúlták, letarolták, szinte kisajátították a Balatont? – merül fel a kérdés. Balatonföldváron már régen elindult a fideszes terjeszkedés – mondta, kifejtve: „olyan folyamat indult el ott és a Balatonon általában, amely teljesen megváltoztatja a Balaton arculatát: a gazdagok nyaralóhelyévé akarják tenni ahelyett, hogy minden magyar számára elérhetőnek hagynák”. Úgy látja, hogy az emberek még nem nagyon beszélnek róla – mégpedig a fent már említett félelemből –, de óriási a felháborodás a helyiek körében is”.

Egyelőre háromindulósnak néz ki a balatonföldvári polgármesteri posztért folyó verseny: a kormánypártok a jelenlegi településvezetőt indítják, s mellette szintén függetlenként bejelentkezett MSZP-tag hölgy, „akit a helyi Fidesz biztatott az indulásra” – tudtuk meg Herényitől. „Ezt a konstrukciót ismerjük, az ő indulásának a célja az én esélyeim gyengítése” – hívta fel a figyelmet.

Herényi egyébként szóbeli egyeztetések eredményeként élvezi a DK, a Momentum és az MSZP, továbbá a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatását. Mi a helyzet a Jobbikkal és az LMP-vel? – tettük fel a kérdést. A függetlenként induló politikus elmondta, hogy szándékában áll megkeresni mindkét pártot, megtudni, hogy akarnak-e indítani saját jelöltet, „menet közben pedig majd meglátjuk, hogy mire jutunk”.

Miért döntött pont most a visszatérésről a politikába? – tettük fel Herényinek a kérdést, aki visszakérdezett: „az elsődleges kérdés az, hogy miért léptem ki a politikából évekkel ezelőtt?”. Ezt rögvest meg is válaszolta: „nyolc évig folyt ellenem (is) egy per, ezalatt az idő alatt vádlott voltam, ami nem a legjobb jelző a politikában; most azonban jogerősen megszűnt a per, s így ismét szabaddá vált számomra a pálya”.

„Fontos szerepet játszik a visszatérésemben a lelkiismeret is” – mondta, kifejtve, hogy harminc évvel ezelőtt, az „MDF mezei munkásaként” sok jót, szép jövőt ígértünk a népnek, de ez az ígéret elillant, ezt s a változás lehetőségének a varázsát vissza kell hozni. „A magyarok számára a körülmények nem hogy javultak volna, ma rosszabbak, mint voltak a rendszerváltás idején” – szögezte le, rámutatva, hogy hiába hozza mindig elő a Fidesz a gazdasági növekedés mutatóit, ennél van fontosabb is, az emberek közérzete, elégedettsége.

„A GDP helyett inkább a boldogságindexet kellene nálunk is használni az ország állapotának az alakulására, ahogy teszik azt a világ számos országában; pénzzel ugyanis sok minden meg lehet váltani, de szabadságot, boldogságot, szeretetet nem lehet rajta vásárolni”. Herényi „inkább az örök emberi értékekre szeretne építeni, s „ezt kicsiben kell elkezdeni, egy 2300 lelkes városi rangú településen sokra mehetünk együtt.

Herényi Facebook posztban jelentette be, hogy elindul a polgármesteri székért. Ebben a többi között azt írja, hogy „Feltett szándékom Balatonföldvár lakói között az együttműködés kultúrájának erősítése, a ma országosan domináló szembenállás „kultúrája” helyett, ahogy ezt a magyar Országgyűlésben éveken át tettem”. Részletes programját hamarosan bemutatja, miként azokat a képviselőjelölteket is, akikkel egy csapatban dolgozik a választások előtt, és reményeik szerint azt követően is.

Így szavaztak Balatonföldváron

Balatonföldváron öt éve egyetlen jelölt indult a polgármesteri székért: a Fidesz-KDNP-s Holovits György Huba az érvényes 834 szavazatból 834-et szerzett meg. A részvétel közel 50 százalékos volt. A hattagú képviselőtestületbe 3 kormánypárti és három független jelölt jutott be.

Az idei májusi Európai Parlamenti választásokon 57,74 százalékos volt részvétel. A23,01, Fidesz-KDNP 50,33 százalékot ért el, a DK, a Momentum 9,8, az MSZP-Párbeszéd pedig 4,57 százalékot kapott. A Jobbikra az érvényes szavazatok 4,57, az LMP-re 1,74 százaléka jutott, miközben a Kutyapárt 3,07, a Mi Hazánk 2,66, a Munkáspárt pedig 0,25 százalékos eredményt ért el.