"Feltűnési verseny kezdődik az ellenzéki pártok között"

HírKlikk 2019. október 20. 05:25 2019. okt. 20. 05:25

Megindult a helyezkedés az ellenzéki térfélen, néhány nappal az önkormányzati választás után mindenki magának tulajdonítja a sikert - mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatornán szombaton.

 Deák Dániel szerint a DK és az MSZP között dominanciaharc folyik majd. Egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének az a célja, hogy a 2022-es országgyűlési választásra ő legyen az ellenzék vezető arca - közölte.

Hozzátette, az MSZP-nek nagyon kevés olyan politikusa volt, aki karakteres álláspontot tudott képviselni a nyilvánosság előtt. Hasonló problémával küzd a Jobbik és az LMP is, ott is kevés a karakteres politikus - mondta az elemző. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a DK-ban Gyurcsány Ferenc mellett megjelent több olyan szereplő, aki "keményeket tud mondani", ezek között említette Dobrev Klárát és Vadai Ágnest.

Jelezte azt is, hogy az MSZP az önkormányzati választásokon elért eredményén felbuzdulva igyekszik visszaszerezni a vezető szerepet a DK-tól.

"Feltűnési verseny" kezdődik az ellenzéki pártok között, mindegyiknek az lesz a célja, hogy a leghangosabb, leglátványosabb legyen - összegezte Deák Dániel.

Forrás: MTI/Hírklikk