Ferenc pápa Maradonáról: egy költő volt a pályán

HírKlikk 2021. január 3. 06:00 2021. jan. 3. 06:00

A La Gazzetta dello Sport napilapnak nyilatkozott Ferenc pápa többek között a tavaly novemberben elhunyt futballsztárral, Diego Armando Maradonával kapcsolatban. A futballt kedvelő, a sportágat gyerekkorában maga is játszó Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször is találkozott honfitársával, Diego Maradonával, akiről felemás véleményt fogalmazott meg.

A pályán egy költő volt, egy nagyszerű bajnok, aki emberek millióit tette boldoggá Argentínában és Nápolyban egyaránt. Ugyanakkor nagyon törékeny, sebezhető ember volt – mondta Ferenc pápa az Index által szemlézett La Gazzetta dello Sportnak.

Maradona 1984 és 1991 között volt a Napoli futballistája, a klubot két bajnoki címhez és egy UEFA-kupa-győzelemhez segítette. 1986-ban csapatkapitányként világbajnok lett Argentínával Mexikóban. Ferenc pápa ekkoriban Németországban élt, és elmondása szerint nem látta a vb-döntőt, csak akkor értesült az argentinok sikeréről, amikor egy nyelvórán az egyik diák a „Viva Argentina” mondatot írta fel a táblára.

A magány győzelmeként emlékszem rá, mivel senkivel sem oszthattam meg örömömet -– idézte fel az 1986-os világbajnoki döntőt Ferenc pápa, aki zárásként hozzátette: a dopping nemcsak csalás, hanem az emberi méltóság megsemmisítése is.