Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták csak a saját zsebüket tömték

HírKlikk 2018. október 10. 15:00 2018. okt. 10. 15:00

A szocialisták kormányzásuk alatt a mostani dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására - közölte a Fidesz szerdán.

A párt arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője bejelentette, népszavazást kezdeményeznek a miniszterek, államtitkárok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről. 

A Fidesz közleményében emlékeztetett rá: az állami vezetői juttatásokat - ahogy a szocialisták kormányzása alatt - most is jogszabály rögzíti. 

"Gyurcsány és a szocialisták kormányzásuk alatt a mostani dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására" - tették hozzá. 

Megjegyezték: "most azok a szocialisták beszélnek, akik kormányzásuk alatt a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetéséről, valamint a kórházak bezárásáról bezzeg nem kérdezték meg az embereket".

Hozzátették: miközben a szocialisták "a saját zsebüket tömték, az egészségügytől és az egészségügyi dolgozóktól mindig csak elvettek".

A Fidesz 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, fejleszti a kórházakat és béremelést ad az egészségügyi dolgozóknak - jegyezte meg a nagyobbik kormánypárt.