Fidesz: Gyurcsányné elmenekült a kérdések elől

HírKlikk 2020. február 3. 18:55 2020. feb. 3. 18:55

A Fidesz szerint sokatmondó, hogy Gyurcsányné, ahelyett, hogy elhatárolódott volna Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VII. kerületi polgármester kijelentéseitől, inkább elmenekült az azokra vonatkozó újságírói kérdések elől.

A kormánypárt hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője az európai minimálbérről tartott sajtótájékoztatóján Barkóczi Balázs, a DK szóvivője válaszolt a más témában feltett kérdésekre.

A sajtótájékoztatón ebből kisebb vita alakult ki. Az egyik újságíró ugyanis a termet addigra már elhagyó Dobrev Klárát akarta megkérdezni, hogy hajlandó lenne-e kitenni a ruhájára egy „fehér, heteroszexuális keresztény vagyok" feliratú kitűzőt.

A Fidesz közleményében azt írta: Gyurcsányné és a DK elnöksége ezek szerint osztozik Niedermüller Péter álláspontjával, aki szerint „rémisztő képződmények" a fehér, keresztény, heteroszexuális magyar férfiak és nők.

Úgy fogalmaztak: „ez mindent elmond arról, hogy a Gyurcsány-párt valójában hogyan is gondolkodik a magyar emberekről, akiknek többsége – az ő legnagyobb bánatukra – fehér, keresztény, és heteroszexuális".

„Niedermüller Péternek távoznia kell a közéletből! Ami meg a minimálbért illeti, Gyurcsányék fele annyit emeltek a minimálbéren, mint a nemzeti kormány. 2010 óta több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér" – írták.

A sajtótájékoztatón Barkóczi Balázs azt mondta, hogy ő maga is fehér, heteroszexuális, keresztény férfi, de nem hiszi, hogy ilyen dolgokat bárkinek hirdetnie kellene a ruházatán.

Meglátása szerint, akinek „van füle", az hallotta, hogy Niedermüller Péter mit mondott, és attól a DK nem fog elhatárolódni, amit egyesek belemagyaráznak a szavaiba. Hangsúlyozta, a politikus világossá tette, hogy nem emberekről, hanem ideológiákról beszélt, ezért nem is fogják lemondatni.

Forrás: MTI/Hírklikk