Fidesz: ha a szocialistákon múlna, már betegellátás sem lenne Magyarországon

HírKlikk 2018. október 11. 16:15 2018. okt. 11. 16:15

A Fidesz szerint ha a szocialistákon múlna, már betegellátás sem lenne Magyarországon, és kormányzásuk idején a mostani összeg dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására.

A Fidesz-frakció ezt arra reagálva közölte csütörtökön, hogy Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta: komoly betegellátási válság van Magyarországon, a Fidesz károkozása az egészségügyben már nemcsak "rettegő betegekben", hanem "halottakban is mérhető", a "fideszes nagyurak" azonban nem akarnak ezen segíteni, miközben saját maguknak külön VIP-ellátást biztosítanak.

A Fidesz reagálásában azt írta, Korózs Lajos a szocialista kormány államtitkáraként személyesen is felelős abban, hogy az egészségügyet "csaknem az összeomlás szélére juttatták", az állami vezetők egészségügyi ellátására a mostani összeg dupláját költötték.

Emellett a baloldal 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, kórházakat zárt be és hagyta őket leépülni, mert az egészségügyi ellátást is privatizálni akarták. Üzletet akartak csinálni a betegekből, bevezették volna a vizitdíjat és a kórházi napidíjat is - olvasható a Fidesz közleményében.

Közölték továbbá, hogy a Fidesz akadályozta meg a közegészségügy fizetőssé tételét és 2010 óta pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, stabilizálta a kórházak pénzügyi működését, radikálisan csökkentette adósságiakat és a várólistákat.

Emellett 1200 milliárdos fejlesztést hajtanak végre a vidéki és a fővárosi kórházakban, új orvosi eszközökkel szerelik fel az intézményeket és emelik az orvosok, ápolók bérét is - sorolta a közleményben a Fidesz-frakció.