HVG: Fidesz-közelbe került egy Prága melletti repülőgyár

HírKlikk 2020. december 10. 06:10 2020. dec. 10. 06:10

Az Orbán-kormányhoz közel álló vállalkozók eddigi egyik legnagyobb külföldi felvásárlása volt az, amelyet a most lekapcsolt szlovák milliárdossal, Jaroslav Hascákkal kötöttek. Az egyik leggazdagabb szlovák üzletembert december 4-én helyezték előzetes letartóztatásba, a komoly politikai befolyást is szerzett befektetőt pénzmosással és vesztegetéssel vádolják.

A HVG cikke szerint a Penta-csoport éppen vevőt keresett a Prága melletti repülőgépgyárra, az Aero Vodochodyra, „amikor Orbán Viktor egyik fürkésze, Tombor András arra portyázott, és bejelentkezett az üzletre". A Penta, amelynek nem ismeretlen terep Magyarország, hiszen a Kaiser Food felvásárlásával már több mint egy évtizede jelen van a húsiparban, májusban alapította meg a Vodochody Holdings HU Kft.-t Budapesten, hogy azon keresztül adja át a régió legjelentősebb repülőgyárának 51 százalékát Tombor cégének.

Régi vágya teljesült ezzel a kormányfőnek, aki évek óta szorgalmazta az expanziót, és habár Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért tőzsdei cégei rendre célul tűzték ki a külföldi terjeszkedést, eddig sehol sem sikerült labdába rúgniuk, hacsak nem tekintjük annak a határon túli fociklubokat – jegyzi meg a lap.

Forrás: HVG