Fideszes maffiát emleget a megvádolt jobbikos

HírKlikk 2019. október 2. 08:08 2019. okt. 2. 08:08

Élvezi az őt támogató pártok bizalmát, a fideszes hazugságok miatt pedig jogi lépéseket tett – így reagált a Népszavának a Jobbik a rasszista bűncselekménnyel vádolt politikusa ügyére.

Rasszista bűncselekmény a vád az újpesti jobbikos jelölt ellen – írta a Magyar Nemzet. A jövő héten első fokon ítélet születhet Szabó Balázs, a Jobbik újpesti szervezetének alelnöke és vádlott-társai ügyében. A vád szerint a „radikális ellenzéki politikus két társával Budapestre látogató tunéziai állampolgárokat vert össze”.

A lap úgy tudja, hogy az eljárás eredetileg garázdaság miatt indult, de az ügyész gyűlölet-bűncselekményre módosította a vádat. Szabó Balázs Újpest 10. számú egyéni választókörzetének jelöltje, egyben települési kompenzációs listás jelöltje az ellenzéki pártok alkotta összefogásnak. A Magyar Nemzet hozzáteszi, hogy Szabó Balázst 2008-ban pénzbüntetésre ítélték, miután egy tüntetésen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek találta a bíróság. A politikus idén nyáron kikért erkölcsi bizonyítványában már büntetlenként szerepel, azaz mentesült a büntetés jogkövetkezményei alól.

A Jobbik a Népszava kérdésére közölte: „Szabó Balázs a fideszes hazugságok miatt megtette a szükséges jogi lépéseket, és továbbra is élvezi az őt támogató pártok bizalmát”. A párt sajtóosztálya a „lejárató kampány részleteivel” kapcsolatban az Újpesti Hírmondó egyik cikkét ajánlotta a lap figyelmébe. 

Ebben az áll, hogy a fideszes propagandagépezet lejárató kampányt indított Szabó Balázs, az újpesti ellenzék jelöltjével szemben: „a mocskolódó cikkek szorgalmas osztogatását, terjesztését parancsba kapták a kormánypárt jelöltjei és az álprofilok mögé bújó trolljaik is”. Szabó szerint a támadás mögött a „Wintermantel-maffia” áll, amely így akarja elterelni saját mocskos ügyeikről a figyelmet. (Wintermantel Zsolt Újpest fideszes polgármestere – a szerk.)

Szabó Balázs az Újpesti Hírmondónak elmondta, hogy az őt bűnözőnek beállító szórólapokat terjesztő újpesti Fidelitas-elnök, Renge Zsolt ellen rendőrségi feljelentést tett nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás és közérdekű tevékenységgel összefüggésben elkövetett becsületsértés miatt. Ezen túlmenően sérelemdíj megfizetése iránti polgári pert is indított jó hírnév megsértése miatt a IV. és XV. Kerületi Bíróságon, valamint a hamis tényeket tartalmazó szórólapok terjesztése miatt kifogással élt a helyi választási bizottságnál is. 

Forrás: Népszava